Felemel. Egyre magasabbra repülök. A földön már a hangyák, akiket eddig jól, meglehetősen élesen láttam, pontokká zsugorodnak össze. Igaz egyébként sem voltak nagyok. Felemel, majd a levegőben tart. A fejét egy picit lehajta, és átemel a vállán. A nyakába ültet, majd így szól: -Gyere Sacika, menjünk csavarogni! És elindul a város fele. 

Mi mindig mentünk. Így hívtuk: Csavargás. Innen indult, egy nyakból, s nyakunkba vettük a várost. Tudta ezt mindenki, s mindenki is csak így emlegette: "Csavarog az apjával". Így is volt ez jól. Ő sokáig csavargott. Később talán már így hívta: vándorolt. S igaz is volt, mert ebben a vándorlásban már tudás volt, tapasztalat, mondhatni bölcsesség. Ma már kevéssé vándorol, inkább letelepedett. Őrzi a nyájat, az embereket, akiknek szüksége van rá. Őrzi azokat, akik közül én elcsavarogtam. 

Ma már én sem csavargásnak hívom. Inkább "Keresem az utam". Más ez mint a csavargás. Én talán nem is vagyok igazi csavargó: Félek az ismeretlentől. Csavargok, mert nem tudom, hogy kéne máshogy. Hiszen, hogy lehet megtalálni azt amit keresel, ha nem kereséssel? Ő tanított rá, nem más. A véremben van. Belém ivódott azóta, mióta először mentünk el csavarogni. 

S hogy mit is jelent a csavargás? Számomra keresést azt hiszem. Keresem a tapasztalatot, a szépet, a kedveset, a boldogságot, a jó embert, a csodát, a szeretetet, az otthont, röviden összefoglalva az életet. Mindig új után kutatok. De a csavargás számomra nemcsak a cél elérése, vagy annak puszta keresése. A csavargás nemcsak a célról szól. Hanem az útról. Az út a csavargó talán egyetlen otthona egész élete során. Sosem lehet teljesen abbahagyni azt hiszem. A csavargó egész életében csavargó marad. 

S hogy neki mit jelent? Neki, aki miatt talán én is csavargó vagyok? Csavargókönyv. Ebben írta le, mit is jelent csavarogni. Hol értek én ehhez, hozzá képest? Honnan is tudhatnám ilyen fiatalon mi is az igazi csavargás? Én még csak most kezdem bontogatni a szárnyaimat. én csupán annyit tudok, hogy bár félek az ismeretlentől, az mégis hív magához. Csavargókönyv. Ez mutatja, hogy ő viszont ha félt is tőle, nem zavarta. Kisgyermek kora óta a csavargók életét járja, s ezt foglalta össze egy könyvben. Mondhatni röviden.

Ebben a könyvben titkok vannak. Olyan misztikumok, amelyeket ő élt meg a csavargásai során. Kalandok, szerelmek, fájdalmak, élettapasztalatok és Isten. Ezeket tárta az Olvasók, s a nagyvilág elé egy ízig-vérig csavargó. Néhányat velem is megélt, néhányról mesélt nekem, de így összefoglalva elemi erővel csapott meg egy csavargó eddigi életének története. Az édesapám története. S mondanom sem kell, hogy csodálatosnak tartom ezt, a csavargó-létet.  

Álljon itt könyvéből számomra az egyik legkedvesebb verse. Ez az ő verse. Az én versem. A te versed. A csavargók verse.

Csavargó DAL

Állj meg testvér! Itt talán jó lesz.

Hazaértünk.

A templom tövében,

Hol vártak az itthoniak-

Kikről azt gondoltam gyengék,

kik nem indultak sehová,

nem ismerték az Álmot,

nem kívánták az Ismeretlent.

Ők, az itthon maradottak

-kiket irigyeltem-

akik maradtak, akik tűrtek

-akik bölcsen kapaszkodtak az anyaföldbe.

Tudtam, hogy más vagyok:

csavargó.

Indultam, nyitottan, szabadon.

Azt hittem ennyi elég lesz,

azt gondoltam ez a szabadság.

Csavargók-kik értjük egymást, szavak,

írás és jelek nélkül.

Hontalanok-csak megyünk, megérkezünk,

hazudjuk: otthon vagyunk

-de sosem érkezünk haza.

Fülöp Atilla Csaba verse