Kedves Olvasók! 

Január 4-én elérkezett az idő, hogy felgördüljenek a függönyök, s megmutassa egy 12.-es osztály, hogy ők bizony már felnőttek, s a következő 4-6 hónapot arra fogják szánni, hogy felkészüljenek életük első komoly megmérettetésére, mely egyben jelképezi éretté válásukat, az érettségire. Ennek érdekében ezen estén csodaszép ruhákban, zenés-táncos produkciókkal és egy, az osztályukról készült videóval készültek, mutatták be. Legalábbis hivatalosan erről szól ez az est. S valójában? 

4 hónapig készültünk erre az eseményre. Táncpróbák, koreográfia, forgatások, ruhapróbák, smink, fodrász, s végül elérkezett a nap. Nem erre számítottam. Kicsiként úgy képzeltem ez valami varázslatos esemény lesz, s az egész éjszakánkat valami meseszerű csoda fogja körüllengi. Hát, nem ilyen volt... Ennél sokkal jobb. Talán azért mert olyan volt, mint maga az osztály. Sokat idegeskedtünk, néha magunk sem tudtuk miért, rengeteget készültünk, s végül olyan lett amilyen, hajlakkszagú, lecsúszott abroncsú, celluxozott cipős és félig -meddig elrontott osztálytáncos. De a mienk! :) Valóban nem ezt vártam, mégis kevés olyan esemény lesz az életem során amire ily' boldogan fogok emlékezni. Mert nem ezek a momentumok számítottak, hanem az, hogy egy csapat voltunk, s bár nem lett olyan amilyennek elterveztük, mégis tökéletes lett. 

Igen, tökéletes lett, ezt rögtön tudtam amint megláttam a legidősebb nővérem arcát, s később a családomét. Ott álltam a majdnem-tökéletes-keringő után, gyönyörű fehér ruhában, s jöttek felém. Volt aki sírt, volt aki nevetett, de valami olyasmit tapasztaltam tőlük, amit eddig nem. Talán elismerést? Büszkeséget? Félreértés ne essék, éreztem már máskor is, hogy büszkék rám, mégis ez valahogy más volt, valahogy különlegesebb. Azon gondolkodom, talán most kezdték érezni, hogy kezdek felnőni? 

Volt néhány pillanat, amely azt hiszem örökre beleivódik az emlékezetembe. Sose felejtem el, amint osztálytánc után megláttam Xinafot. Erőt adott a folytatáshoz. Vagy amikor Mogyee sminkelt az öltözőben. Azt mikor a tánctanár becelluxozta a cipőmet :), s a táncpartnerem kézszorítását, hogy ne idegeskedjek. Nővérem könnyes arcát, miközben átölelt és azt mondta gyönyörű vagyok. A táncot édesapámmal, amire már nagyon régóta készültem, a nagyapámmal, akinek fülig ért a szája., és a barátaimmal melyekre őszintén mondom, nem is nagyon számítottam. Bevallom így nagyobb fejjel már úgy gondoltam, semmi jelentősége ennek az estének. Túléljük, és kész. Mégis, amint vége lett, tudtam, számomra, s az osztály számára ez egy szinte-kihagyhatatlan este volt. Túl sokmindennel lettünk gazdagabbak. 

Az est szereplőjeként mondhatni pörögtek az események, az egyik pillanatban még szalagoztak, a következőben már a videónkat néztük, mire észbekaptunk már túlvoltunk az osztálytáncon, ami különösen viccesre sikeredett,s amint átöltöztünk már kezdődött is a keringő, amely viszont nagyon szépen sikerült. Csak sejtem a kívülállók számára ez az est mit nyújthatott, számomra viszont egy csodálatos érzés volt. Mindaz a támogatás és szeretet amit tőlük kaptam leírhatatlan élmény. Úgyhogy ezt már meg sem kísérlem, egyszerűen csak köszönöm. 

Azért mindenkinek nyugalom, nem lettünk rögtön érett felnőttek, s elárulok egy nagy titkot, az érettségi után sem leszünk azok. Ám, ráléptünk erre az útra, igen, hivatalosan is. Elkezdődött az az időszak az életünkben amikor lassan-lassan megkapunk minden jogot amelyet egy felnőtt kaphat. S mellé a felelősséget is, hogy ezzel okosan bánjunk. Egy olyan teher hárul most ránk amelyben nehéz segíteni. Meg kell tanulnunk jó emberként felnőni.S ami valóban átpakolja a felelősséget ránk, hogy csupán csak egy csipetnyi szülői segítséggel. mert persze nem hagynak minket magunkra, ám világosan kell látnunk, hogy az első adandó probléma kapcsán nem szaladhatunk rögtön haza. Azt hiszem ez az időszak, a kék szalagos, az erre való felkészülés időszaka, a szívünkben, a lelkünkben az elménkben. Egy próbatétel, melyben remélhetőleg állni fogjuk a sarat. Vagy legalábbis küzdünk. Ezért lehet az, hogy a szalagavató egy mérföldkövet jelent mindannyiunk számára aki egy kicsit is érintett a témában. Tudatosítja az emberben, hogy elkezdődött ez az időszak,s relatíve már csak percek kérdése és egy új generáció fog felnőni. Vagy valami hasonlót fog művelni :) 

Szavakkal nem tudom leírni mit jelentett számomra a szeretteim jelenléte. Köszönöm nektek, hogy ezt a csodás estét megosztottátok velem! Én nagyon boldog voltam!  

Akiket pedig most nem tudtam elhívni, velük találkozunk a ballagásomon :) 

Ez a dal volt a keringődalunk. Szerintem gyönyörű.

Kedves Olvasók!

Túléltük a világvégét.

Szinte látom, hogy most olvasóim többsége halkan felszisszen. Már megint a világvége? S pont tőlem? Hát... igen. Mert nem a hagyományos értelemben vett világvégéről beszélek. Sokkal inkább arról, hogy számomra, sőt sokunk számára vége lett egy világnak. 2012-vel egy korszak lezárult, ha más nem, az én életemben biztosan.

Nehéz beszélni erről az évről úgy, hogy ne legyen túl személyes. Rengeteg pozitív tapasztalattal és csodálatos élménnyel gazdagodtam. Emellett azonban kijutott a családi és a magánéletemben is válságokból. Hol kisebbek, hol jóval nagyobbak voltak. Mégis mosolyogva zárom ezt az évet. Persze írhatnám azt is, hogy legalább azért mert túléltük. De (hál' Istennek) nemcsak erre gondolok. Bizonyos barátságaim megerősödtek, részem volt egy csodálatos párkapcsolatban, komolyodtam is egy keveset, s talán, lassan-lassan kezdek valamiféle jó útra rátérni. 

Levontam néhány tanulságot is ebből az évből. Megpróbálok nem ítélkezni az emberek felett. Én sem vagyok különb. Igyekszem kitartó és szorgalmas lenni a következő évben, ugyanis szükségem lesz rá. S mindenekelőtt, nem felejetek el szeretni, őszintén tiszta szívből, s ezt a szeretetet fogom keresni a többi emberben is. Igen, azt hiszem az év legfontosabb tanulsága ez, minden jó és rossz, jog és kötelesség mellet erről nem megfeledkezni. Szeretni. 

Megtanultam azt is, hogy minden ember, a maga kis világával egy önálló kis csoda. A lelke legmélyén mindegyikükben rengeteg borzalommal teli őszinte jóság lakozik, talán így tudnám a leginkább megfogalmazni. Kezdem visszakapni az emberi jóságba vetett hitem, s ami még fontosabb, aminek ezt köszönhetem, hogy kezdem visszakapni az Istenbe vetett hitem is. Sőt, nem vesztettem én el, sokkal inkább magamat vesztettem el. A lelkem legmélyén van egy csöndes kis boldogság emiatt, hogy ezek az érzések visszajöttek, 

Az évem utolsó napjáról írnék még, mert kicsit olyan volt mint maga az évem. Valahogy mindig sikerült elveszni a részletekben. Volt egy találkám ami nem úgy sikerült ahogy vártam, s egy szilveszterem is ugyanígy, bár pozitív értelemben.  Hihetetlen rossz kedvvel indultam neki az éjszakának, ám amint észbe kaptam ott ültem Mogyee és (hát jobb szó híján) barátai körében, beszélgettünk, nevettünk és azt vettem észre jól érzem magam, mondhatni boldog vagyok. Bár először találkoztam velük, s akkor is csak pár órát, de máris nagyon a szívemhez nőtt ez a kis csapat. Volt köztük olyan aki nagyon megnevetetett, volt olyan aki csupa szív volt hozzám, s volt olyan is aki meglepően elgondolkodtatott. Nagyon jólesett, hogy számomra úgy tűnt, szinte máris befogadtak. Ha véletlen Mogyee blogjáról idetévedne valaki, innen is köszönöm, hogy segítettek elfelejteni az egész napi és évi gondjaimat. És neked is köszönöm Mogyee, hogy elvittél. :) 

Szóval egy csodálatos újév kezdésben volt részem, s ez sok erőt is adott 2013 elkezdéséhez. Ez az év más lesz. Másnak kell lennie. Ez egy nagyszerű év lesz. Ha a Jóisten is így akarja :) 

Kedves Olvasók!

Bár klisés, de mégis, egészségben, boldogságban és sikerekben gazdag új évet kívánok nektek! 

Itt vagyok

Voltatok már úgy, hogy az érzések csak kavarodtak és össze-vissza kuszálódtak bennetek? Nos én az utóbbi időben pontosan így érzek. Félelemmel vegyes szeretetteljes harag gyűlik bennem némi nemtörődömséggel, aggódással és zavarodottsággal megspékelve. A gondolataim is rendezetlenek már egy ideje. Folyton az jár a fejemben, vajon helyesen döntök az életemmel kapcsolatban? Jó úton járok? Egyáltalán most jó helyen vagyok? 

Időnként pontosan tudom, hogy ezt akarom, ami most van. Máskor magam mögött hagynék mindent, hogy csak menjek a szívem után az eszem nélkül, csupán az érzéseimre hagyatkozva. Időnként elönt a boldogság. Nem az a szenvedélyes fajta, hanem az a létező, harmonikus dolog. Olyankor némiképp a gondolataim is a helyükre kerülnek. Néha elkap egyfajat szenvedély, olyasféle mint mikor az ember együltő helyében megeszik egy tepsi piskótát. Fura dolgokat teszek. Aztán elkezdek izgulni, aggódni lényegtelen dolgokon, majd felváltja a harag ezt az izgalmat, s igazándiból ki tudná megmondani mire haragszom?! 

Büszke vagyok arra milyen önálló vagyok, majd ki vagyok borulva az egész világra amiért magamra hagyott. Egyedül értzem magam. Aztán a barátaimra, a családomra gondolok és megnyugszom. ki vagyok készülve az önző világtól, s a pokolba kívánok bizonyos embereket. Ítélkezem, mégpedig elég keményen, Aztán rájövök, hogy én ki vagyok, milyen vagyok és megbánom. Cseppet sem vagyok jobb, sőt! Időnként ha lehetne papírzacskót húznék a fejemre, hogy letagadhassam saját magam. Aztán megkérdezek valakit akibenbízom, hogy tényleg olyan szörnyű vagyok-e és ő azt feleli, hogy nem. Ettől kifejezetten jól érzem magam. 

Úgy érzem magam, mintha egy szürrealista festményben lennék. Lehet néhány kívülálló számára teljesen érthetetlen mi zajlik bennem, s pillanatnyilag én is csak a saját pillanatnyi szerepemet tudom, ám lehet néhányak számára ordít a kép üzenete. Azt hiszem én is meg fogom fejteni, de most az egyetlen benyomásom róla az, hogy fura. Se nem jó, se nem rossz. Kavarog, hullámzik, tombol, megnyugszik, megvilágosodik. Valahogy így lehetne ezt az egész folyamatot leírni, de hogy mi fog kisülni belőle, azt én sem tudom. 

Azt hiszem a lenti dal pontosan kifejezi az érzéseimet. Akarok valakit aki most úgy érez mint én. 

Kedves Olvasók! 

Minden ember másképpen áll a saját múltjához. Van aki büszke rá, van aki nem törődik vele, van aki beletörődött van aki bánja. Nehéz dolog megítélni kinek van igaza, s kinek hogyan kéne visszagondolnia arra ami régen történt vele. Hisz nem mi voltunk ott, nem minket befolyásoltak az adott körülmények, nem mi vagyunk az az adott ember. Mégis meg-megfordul az ember fejében, hogy ha ő ott lett volna másképp csinálta volna. Sőt ami talán még rosszabb, van, hogy az adott ember is úgy gondolja, ma már másképp cselekedne. Róluk szeretnék most írni, vagyis azokról akik egy kicsit már továbbléptek ennél, s az elmúlt időkben ragadtak. 

Sok ismerősöm él a múlt árnyékában, rágódván régi tettein, döntésein, cselekedetein. Néhányan bevallják, ma már másképp döntenének, néhányan azonban úgy állnak a dologhoz, meg kellett történie, különben nem azok lennének akik. Ahogy látom azonban, sem egyik sem másik hozzáállás nem segít a továbblépésben. Valahol egy kicsit ők a múltban ragadtak, s nem is feltétlen a döntéseiket hibáztatják, inkább egyrészt magukat sajnálják, másrészt saját énjük elvesztése miatt bánkódnak. Mert ezek az emberek már nem önmaguk, sokkal inkább önmaguk halovány szellemei. Mint egy bús szerelmes egy esős vasárnapon, csak bámulnak ki az élet ablakán s siratják azt ami elveszett. Az életet amelyet soha nem kaptak meg.

Persze annak, hogy nem léptek tovább általában nyomós oka van. Belekerültek egy olyan helyzetbe amiből számukra mondhatni lehetetlenné teszi az újrakezdést. Mintha egy mókuskerékbe kényszerültek volna bele, amit nem lehet megállítani, így inkább elfogadják, beletörődnek abba, hogy múltbéli árnyak maradnak. Nehéz helyzet ez, hiszen ez nem egy kétségbeejtő keserűség vagy egy elviselhetetlen fájdalom amit mindennap átélnek. Sokkal inkább egy alig észrevehető tompa szúrás a szíven ami nem akar elmúlni. Mivel nem tűnik olyan súlyosnak, így az emberek többsége hajlamos beletörődni, sőt egyenesen megbarátkozni ezzel, anélkül, hogy keresni kezdenék a gyógyszert rá. 

Ez teszi igazán szomorúvá a történetetet. Minden ember tudja, hogy ha beteg gyógyszerre van szüksége, különben sok esetben súlyos szövődmények léphetnek fel. Nos, úgy gondolom a lelki fájdalmak is ilyenek, lehet nem tűnik túl szörnyűnek a seb, de ha nem figyelnek oda, elfertőződhet. Egy olyan ember számára aki a múlton rágódik jelentheti ez azt is, hogy egyre inkább eltávolodik attól aki volt, s aki lenni akart, s csupán az árnyéka lesz egykori önmagában. S aki ebbbe a betegségbe beleesett, az egyre inkább csak halványodik, míg végül teljesen megszűnik.  

Én úgy gondolom, egy dolgot nem vesznek figyelembe ezek az emberek. Mindig van esély az újrakezdésre. Ez humoros, hiszen sokszor én magam sem veszem észre, hogy nem dől össze a világ ettől vagy attól a problémától, de végül mindig rájövök: Soha nem késő! Továbblépni annyit tesz mint magunkévá tenni a hibát, elfelejteni és eldönteni, ennek ellenére boldogan fogom leélni az életem. Mert szerintem a boldogság döntés kérdése. Nehéz, piszok nehéz döntés, melyet sokszor én is elfelejtek meghozni, de azt hiszem megéri. Mert nem szabad elveszni a múltban, ugyan ez elég klisés, de a jövőbe kell tekinteni, s abban meglátni a boldogságot. Hiszen mindig hoz boldogságot, csak van, hogy mi nem veszzük észre. 

Élj úgy, hogy aki voltál, aki vagy, s aki lenni akarsz egyformán büszke legyen rád. 

Kedves Olvasók! 

Sokáig gondolkodtam, hogy kiposztoljam ezt a bejegyzést, s még most is megvan az esélye, hogy eltávolítom. Ennek egyszerű oka van, félig-meddig humoros, de nekem kicsit mégis kényes, talán fájdalmas témát vettem elő. A problémákat magammal kapcsolatban. 

Hiszen aki ismer, az tudja, hogy miről beszélek. A hibákról, amelyek sajnos, ugyanúgy az életem részévé váltak és jellemeznek engem, mint a jó tulajdonságaim. Nehéz ezekről akár viccesen, akár komolyan beszélni. Mert nemcsak engem bántanak/hatnak, hanem a környezetemben élőket is. S itt a bibi! Én úgy gondolom, hogy egy igazán jó ember önzetlen. Nem magával foglalkozik, nem a maga hasznát keresi, hanem azokét akiket szeret, s azokét akiket még nem ismer. Én is ilyenné szeretnék válni, ám maga a tény, hogy a rossz tulajdonságaim ugyanúgy jellemeznek engem mint a jók, ezt nem teszik lehetővé. Persze nem azt mondom, hogy tökéletes akarok lenni. Csupán azt, hogy ezen tulájdonságaimat szeretném olyan minimális szintre zsugorítani, hogy ha egy ember szóba hoz engem, ne tegye hozzá, hogy "tudod, az a hisztis csaj". Nehéz dolog ilyesmit elérni, de nem bánom. Idén több lehetetlennek látszó küldetésre vállalkoztam!:) 

Szóval, szemezgessünk néhány borzalmas tulajdonságomból, s kezdjük is rögtön azzal, amivel leginkább az emberek idegeire tudok menni: 

1.hiba: Sértődékenység: Való igaz, ha valami jellemezni tud, akkor az ez. Szörnyen érzékeny vagyok, s sokszor kis apró megjegyzéseken, mondatokon órákig tudok rágódni. Ezt sokan nem tudják, de nem is feltétlen azért, mert haragszom arra aki ezt megjegyezte, csupán bánt, hogy miért vagyok ilyen. Hogy őt miért zavarom/tam és miért kellett hibáznom. Emiatt természetesen elszomorodom, s bumm, máris elkönyvelték, hogy megsértődtem. Ami persze igaz is, de sokkal inkább magamra. Szóval nagyon könnyű megbántani. 

2.hiba: Hiszti: No igen, tipikus női hiba. Hát, én is nagyon könnyen kiborulok. Igazándiból elég nevetséges látványt nyújtok ilyenkor. Csapkodok, ráncolom a szemöldökömet, hápogok, mint egy kacsa, s körülbelül a hangom magassága is egy gumikacsáéhoz hasonlítható. Jobb ilyenkor nem a közelemben tartózkodni, csak a tényleg szakavatottaknak szabad mellettem lenni. Ennek egyszerű oka van, veszélyes vagyok, de komolyan:) Fontos, hogy ilyenkor semmi esetre sem szabad megkérdezni tőlem , hogy "most mit hisztizel?" ugyanis a hiszti szó kimondásától csak még jobban az leszek. Komolyan, ne próbáljátok ki.:) 

3.hiba: Pesszimizmus: Hajlamos vagyok mindenhez úgy hozzáállni, hogy "ezúgysemfogsikerülni, hagyjukazegészet,különbenis,miértelmeazéletnekinkábbmaradjunkágybanabbólbajnemlehet" Ezzel persze két probléma van, előfordul, hogy letöröm mások lelkesedését, és magamnak sem túl kellemes így hozzáállni a dolog többségéhez. Hiszen mennyivel jobb remélni és bízni a sikerben, nem?! Ismered ezt az érzést?...Hát én nem... Najó, azért nem ennyire súlyos a helyzet, de ez semmiképpen sem jó dolog. :)

4.hiba: Hiperaktivitás: Való igaz, kicsit ellentmondásos az előzővel, hiszen ilyenkor általában dalolok, táncolok, szeretetkitöréseim vannak, tehát mindenkit ölelgetek és majd kicsattanok. Ezzel alapjáraton nincs is baj. Azzal már azonban van, hogy vannak emberek, akiket ilyenkor kifejezetten irritálok. Mert ők nem ilyen típusuak, vagy egyszerűen csak most nem ebben az élethelyzetben, periódusban vannak. Ez önzés! Mert figyelemmel és tapintattal kell lenni mások felé. 

5. hiba: Túlzott aggodalmaskodás: Aki nem ismerné ennek a definícióját az Mogyee blogján elolvashatja. Van egy ember vagy egy kis dolog amiért van okom aggódni? Oh, fogok is nyugodjatok meg, csupán azzal a különbséggel, hogy én még rá is erősítek. Csak az adott ember vagy dolog tud ilyenkor a fejemben járni, s elképzelek minden egyes lehetőséget amely megtörténhet. Százezerszor újragondolom a történetet, mire végül, ha lehetett volna megoldása a dolognak én már régen megoldhatatlanná fejlesztettem. Ha meg nem akkor még töröm tovább a buksimat rajta, magamnak ártva ezzel. 

6.hiba: Félelem a jövőtől: Ebbe most nem mennék bele, ez nekem komoly szorongás tárgya. Azt hiszem, nekem fóbiám van már a jövővel kapcsolatban:) Definíciója szintén Mogyeenál. 

Ezek persze csak a legszembeszökőbb, legborzalmasabb tulajdonságaim, természetesen ezen kívül más hibákkal is tudok szolgálni, van bőven a repertoárban.:) Azt hiszem, azért fontos azt is tudni ehhez, hogy engem nagyon bántanak ezek a tökéletlenségeim.Gondolom, nem is tudják, de jobban mint azokat, akiket megbántok ezekkel. Nem kellemes az a tudat, hogy bár folyamatosan próbálom leküzdeni ezeket a hibákat, mégis vannak esetek amikor csekély eredményeket érek el. Kicsit olyan ez, mint a drog függő leszokása, s ráadásul ezt folyamatosan magaddal cipeled. Mintha egy leszokott dohányos folyamatosan magával hordana egy doboz cigit és egy öngyújtót. Nagyon könnyű újra rászokni és nagyon nehéz letenni. Egy ilyen hibát igazán soha nem is tud az ember, hiszen az alaptermészetéből fakad. Persze próbálkozni szabad, és kell is. Ahogyan én is ezt teszem, remélvén, hogy egy nap soha nem szokom majd vissza.

Szóval kedves barátaim és családom, remélem értékelitek a próbálkozást:) 

Kedves Olvasók! 

Vannak napok( nem is kevés) amikor fásultan, életkedvtelenül állok mindenhez. Ilyen alkalmakra gyűjtöttem össze a kedvenc elmés idézeteimet amelyek a legrosszabb napokon is meg tudnak mosolyogtatni. Gondoltam leírom most Nektek is, hátha ti is így lesztek ezzel, így közeledvén egyre inkább a sáros, hideg, esős október végéhez, novemberhez. Jó szórakozást! :) 

Remek dolog pszichiáternél lenni. Egy teljes órán át csak magamról beszélek. Egy kicsit olyan, mintha a randin én lennék a pasi.

A derűlátó és a borúlátó egyformán hasznos tagja a társadalomnak. A derűlátó feltalálja a repülőgépet, a borúlátó meg az ejtőernyőt.

Milyen színű a tükör?

Miért utáljunk valakit a bőrszíne miatt, mikor ennél sokkal jobb okokat is találhatunk az utálatra?

A május a természet bocsánatkérése a február miatt.

Ha az öröklődés jön szóba, a tizenévesek szülei mindig egymásra gondolnak.

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember?

Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy nyomdahibába.

Pénzért nem lehet boldogságot venni, de ahhoz azért hozzásegít, hogy a legjobb helyeken hajszoljuk.

Az adócsalás az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz.

A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja.

Nincsen semmi, ami igazságosabban van elosztva az emberek között, mint a józan ész; mert mindenki azt hiszi, jutott neki belőle.

A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek és rá vár.

Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít.

Az unatkozó ember elsősorban önmagát unja, és milyen igaza van!

A híresség egy olyan személy, aki egész életében keményen dolgozik azért, hogy ismert legyen, utána pedig fekete napszemüveg mögé bújik, hogy ne ismerjék fel.

A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem.

A Mikulás azért olyan vidám, mert tudja, hol laknak a rossz kislányok.

A férfiak és a nők legalább egy dologban egyetértenek: nem bíznak a nőkben.

Mentes vagyok minden előítélettől. Egyformán utálok mindenkit.

A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel.

Pár évvel ezelőtt megjelent egy remek könyv, amely néhány tucat tökéletesen üres lapot tartalmazott. Ez volt a címe: Amit a férfiak a nőkről tudnak.

Ha fogytán a levegőd, annál inkább ne mutasd jelét a légszomjnak. Fulladj meg elegánsan!

Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta.

Honnan tudhatod, hogy öregszel? Az orvosodnak azt mondod, hiszen még nem haltál meg, erre elkezd vitatkozni veled.

A buddhisták szerint mindig visszatérünk, magasabb vagy alacsonyabb szinten, attól függően, hogyan éltünk. Látod, engem itt veszítenek el. Úgy értem, mit kell tennie egy csigának, hogy feljebb lépjen a ranglétrán? Húzzon egy tök egyenes nyálkacsíkot?

Egy év terápia után a pszichiáterem azt mondta nekem: "Lehet, hogy az élet mégse való mindenkinek."

Híresnek lenni azért jó, mert ha untatod az embereket, azt hiszik, a hiba bennük van.

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.

Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?

Az élet olyan, mint a motor. Be kell rúgni, másként nem megy.

Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.

Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.

Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.

Nagyot változott a világ: régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, ma meg úgy isznak, mint az apjuk.

Egyszer egy tucat barátomnak küldtem egy e-mailt ezzel az üzenettel:-Menekülj, mindent lelepleztek! -Mindannyian azonnal eltüntek.

Veszélyes környéken lakom. Ahányszor becsukom az ablakot, mindig odacsukom valaki kezét.

Négyéves koromban azt mondtam anyámnak, hogyha felnövök, rockzenész akarok lenni. Azt mondta, a kettő együtt nem megy.

Egy ateista, aki kereszttel hessegeti a vámpírokat, igazán szánalmas látvány.

Az írókat is felvettem a megbízhatatlanok listájára. Csak kitalálják a dolgokat.

Földön kívüli intelligencia? Először a Földön találjunk valamit!

A kivétel erősíti a szabályt - ha a szabályból kiveszel valamit

Az influenza gyógyulásának ideje gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül hét nap

Némelyik embertársunkat könyv alakban kéne tartani, hogy időnként átlapozhassuk bizonyos fejezeteit.

A nők többet gondolkodnak azon, hogy min gondolkodnak a férfiak, mint amennyit a pasik egyáltalán gondolkodnak.  

Természetesen ezen idézetek nem az alapján vannak kigyűjtve, hogy mi illik rám, esetleg a környezetemre. Így bárminemű egyezés a valósággal a véletlen műve, és kéretik nem komolyan venni. További idézeteket pedig a citatum.hu-n találhattok. :)

Kedves Olvasók!  

A bejegyzés George R. R. Martin Tűz és Jég dala ciklus könyvei alapján készült, tehát spoileres!!! Kérem tehát azokat, akik nem olvasták mind az 5 megjelent könyvet, de szeretnék, ne olvassák a bejegyzést!

Nem titok, odavagyok a Tűz és Jég dala könyvsorozatért, melyeket George R. R. Martin tolla keltett életre. Bár alapvetően mindig is a romantikus könyvekért lelkesedtem, hiszen én magam is egy romantikus típus vagyok, mégis ez a sorozat, s általa a fantasy világa megfogott engem. Talán azért, mert nem is áll távol annyira a romantikától. (Most Olvasóim többsége, kik ismerik ezt a műfajt döbbent fejet vágnak:))

Na persze nem a szó szoros értelmében vett romantikától, sokkal inkább a romantikus lélek megfogásához értenek. Maga az a világ amely körülveszi George R. R. Martin Westerosát egyszerűen csodálatos. Egyszerre van jelen a nagyon is élet, már-már naturalista módon, s az a roppant varázslat és bűbáj amely mellett sok "varázsos" könyv is elbújhat. Megjelenik a kaland, az akció, a fantasy, a romantika és az erotika, s mindez egy sorozatban. Ez hát a Tűz és Jég dala ciklus.  

A fülszöveg: (I.könyv-Trónok harca) 

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése. 

Mint ahogyan a fülszöveg is írja, a könyvek egyik nagy erőssége a mesterien ábrázolt karakterekben rejlik. Itt nem egyszerű Miss Tökéletes és Mr. Tökéletes fazonok jelennek meg. Igazi emberek, saját vágyakkal álmokkal, célokkal, hibákkal és korlátokkal. Olyanok, mint te meg én. S olyanok is mint az a mocskos képű suhanc akit kerülsz az utcán. Igen, ez az egyik legjobb tulajdonsága ezeknek a könyveknek, nem kendőz. Olyan mint az élet, váratlan, fordulatos, logikátlan, mégis sokszor logikus. Egyszerűen pazar. 

A karakterek közül egy nagyon érdekes női karakter Sansa Stark. Nem ő a kedvencem, mégis ő az aki leginkább fedi az én személyiségemet. 

Sansa egy igazi jókislány. Olyan akira a szülei igazán büszkék lehetnek. Nagyon csinos, szorgalmas, jeleskedik a táncokban, a hímzésben, az etikettben, s minden olyan dologban amit egy hölgynek tudnia kell. Az élete is e körül forog, hogy hölggyé váljon, s nem is lehet ezért hibáztatni. Sansa meséken nőtt fel, azaz fel sem nőtt még,hiszen mai világunkban egy 13éves lányt még gyereknek is mondunk. S ezek a dalok számára az életet jelentik. Úgy képzeli el elkövetkezendő világát, mint egy mesét. Hozzámegy egy nemes lovaghoz, aki egész életében csak őt szereti, szül gyermekeket, s szerelemmel teli boldog életet élnek amíg meg nem halnak. 

Sansa számára azonban az élet mást tartogat. Egy szülőt, akit a szeme láttára veszít el, mégpedig az önön hibájából. Egy szerelmet, aki nemhogy nem bizonyul méltónak szeretetére, de kiderül, hogy egy vadállat. Egy kutyát, aki valamiféle szerelemmel követi őt. Egy megmentőt aki 10.000 aranysárkányért eladja őt. S egy mostohaapát, akinél veszélyesebbet nem hordoz hátán a föld. Elveszíti az egész családját, többször bántalmazzák, árulónak bélyegzik, s megszégyenítik. Életének egyik legnehezebb szakaszában egy olyan embertől kap kedvességet és segítséget akit már sehogyan sem tud beleilleszteni a "hős lovag" kategóriába. Ez jutott hát a lánynak, aki mesékben nőtt fel. 

Sansa csalódott az életben, csalódott a saját világában, s csalódott saját magában. Lehet gyermeki életében mondhatni tökéletes volt, de rádöbben, egy olyan terepre tévedt, amelyet nem ismer. Még ő maga is elhiszi amit mondanak róla. Szép, de kis buta. Egyvalamit ezek az emberek azonban nem vesznek figyelembe, Sansa tanul! Folyamatosan küzd az életbenmaradásért, s csak csöndben figyel. Minden hibájából okul, s egyre csendesebben alkalmazkodik a környezetéhez. Szörnyű dolgokat élt át, mégis, ha nehezen, de továbblép. Sokszor bukik el, mégis, elfojtja ezek fájdalmát és megy amerre mennie kell.

Naiv leány volt, de ez nem hiba. Sokan lenézik őt emiatt, de kérdem én, miért hiba ha valaki naiv? Miért hiba ha valaki őszintén, gyermeki lélekkel áll az élethez, úgy ahogyan azt minden embernek kellene? Gyerek volt még, de ezért nem szabad alábecsülni, tanult a hibáiból, bár tudom, néha szeretne újra az a kislány lenni. Soha nem akart felnőni, kényszerítették rá, s egy olyan úton ment végig, melyet az ellenségemnek sem kívánnék. De erős leány. Még mindig talpon van. 

Ezért érzem azt, nemcsak én, hanem közületek is egypáran kedves Olvasók, hogy Sansa karaktere az aki leginkább engem fed. Persze megkaptam egy pár embertől, hogy csupán az I. könyves változat vagyok. Utólag végigondolva nem kedveltem azt a Sansát, de ma már megértem. Így vagyok egy kicsit saját magammal is, de véleményem szerint, az már a múltbéli énem. Nem tudom pontosan meghatározni hol tartok, de nem olyan messze attól a Sansától, aki az utolsó könyvben volt. Aki ismer, azt tudja miért is írom ezt. Hogy ezt jónak, vagy rossznak ítélitek meg, azt mindenki döntse el maga. 

Idézetek: 

"Sansa lehajtotta a fejét.
-Megijedtem a vértől.
-A vér asszonyságod pecsétje. Lady Catelyn felkészítehetett volna. Túl vagy az első virágzásodon, semmi több.
Sansa még soha nem érezte magát kevésbé virágzónak.
-Édesanyám elmondta, de én...másmilyennek képzeltem.
-Másmilyennek? Milyen tekintetben?
-Nem tudom. Kevésbé...kevésbé szennyesnek, és sokkal varázslatosabbnak." 

"-Úgy rejtőzöl el az udvariasság mögé, mintha várfal lenne!
-Az udvariasság egy hölgy páncélja-mondta Sansa. A septa mindig ezt mondta neki." 

"-Nem emlékszel mit mondtam neked aznap, amikor az apád ült a Vastrónuson?
A pillanat élénken idéződött fel előtte.
-Azt mondtad az élet nem dal. Hogy ezt egyszer a saját káromon fogom megtanulni.-Érzete, hogy könnyek szöknek a szemébe, de hogy Ser Dontos Holladért, Joffért, Tyrionért vagy saját magáért sírt-e, nem tudta volna megmondani.
-Hazugság az egész, örökkön-örökké, minden és mindenki?"

"Nem engem akar elvetetni a fiával, hanem a jogaimat. Soha senki nem fog szerelemből elvenni engem" 

Kedves Olvasók! 

Nem szoktam politizálni, alapvetően úgy gondolom nincs sok értelme. Persze az szomorú, hogy 18 éves vagyok és így gondolkodok a politikáról. 

De ez felháborított: http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/fideszes-a-nok-elleni-erozakrol-tobbet-kene-szulni-36797/ 

No persze a pillanatnyi tényállás itt tart: http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/csaladon-beluli-eroszak-fordulat-a-fideszben-36946/ 

Azért alapvetően úgy gondolom, hogyha egy ember nekiáll verni a feleségét vagy a gyerekeit akkor nem igazán fogja az érdekelni, hogy több gyereke van. Ebből látszik, hogy drága politikusunknak fogalma nincs arról, mit jelent a családon belüli erőszak. Több gyerek több megbecsülés? Mégis honnan szopta ki ezt a megállapítást? A családon belüli bántalmazások nagy többsége nem azért indul ki, mert nincs elég gyerek a háznál. Gyakran túl sok is van, ugyanis 2012-ben Magyarországon elég nehéz megélni. Persze azon nehogy véletlenül is elgondolkodjunk, hogy miből fogja eltartani az a család azt a 3-4 gyereket. Az az ember aki bántalmazza a feleségét és a gyerekeit nem becsüli meg őket. Legyenek azok akár százan. Felháborító, hogy a kormánypártból volt képes valaki ilyet kijelenteni. Felháborító, mert ezzel kitűnik, nem tud semmit a témáról, és nem is érdekli. 

Véleményeket kérlek osszátok meg kommentben. Kíváncsi vagyok, hogy csak nekem durrant-e így el az agyam ettől. 

Félre értés ne essék, nem támogatom a dohányzást, de úgy gondolom a családon belüli erőszak kissé súlyosabb dolog, mint a dohányzás.

Kedves Olvasók! 

Igencsak érdekes hittanórában volt részem a mai nap. Körbeültük az asztalt, s beszélgttünk. Méghozzá azokról a dolgokról, melyek engem érdekelnek. Beszélgettünk könnyező ikonokról, extázisról, csodákról, s azok hajszolásáról, ördögűzésekről, s ennek kapcsán betegségekről. Sebek szakadtak föl ezen az órán, talán nem is csak egy diáknál, s még olyan is volt aki elsírta magát. 

Oly sok idő után elkezdtem emlékezni milyen csodálatos, de mégis milyen nehéz dolog Istenről beszélgetni. Mármint úgy igazán. Az embernek ilyen idős korban kezd kialakulni egy képe róla és a világról, melyhez vannak akik görcsösen ragaszkodnak. Felmerült bennem, vajon mi a mély hit? Tényleg annak van mély hite aki minden lelki kérdésére talál választ, ha más nem, hát az egyháztól? Ha tényleg hiszek, akkor ragaszkodom a hitemhez? Görcsösen is? És mi van azokkal akik mást hisznek? Logika és hit megférhet egymás mellet, vagy ha hinni akarok hagyjam az észérveket? Azért hiszünk mert tudjuk az igazságot? Honnan vagyunk biztosak benne, hogy ez az igazság?  

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak bennem, miközben beszélgettünk a többiekkel. Meglepő volt, hogy bár ugyanahhoz a felekezethez tartozunk, mégis egyes dolgokat mennyire másképp hiszünk. S ami még meglepőbb volt, kivülálló ember számára milyen pici dolgokon vitatkoztunk. Valahogy mindenki meg akarta győzni a másikat, mintha az ő kezében lenne az igazság kulcsa. Persze mindannyian hozzátettük, hogy "szerintem" vagy "én úgy hiszem" de valahol úgy beszéltünk (engem is beleértve) mintha nem is hinnénk, hanem biztosan tudnánk az igazságot. Mégis miután kijöttem az óráról rádöbbentem milyen keveset tudok Istenről, s az ő szándékairól. 

A mély hit, ez volt a másik amin sokat gondolkodtam. Volt egy osztálytársam, aki a beszélgetések során folyamatosan úgy beszélt, mintha ő magát Krisztust kérdezte volna meg ezekről a dolgokról, bár egy átlag ember szemében amiket állított furcsának tűnhettek volna. Persze mi is igyekeztünk őt meggyőzni a saját igazunkról, de ő nem hallgatott ránk, mondván ő ebben hisz. Erre fogalmazta azt a másik csoporttársam, "tudom XY, neked mély a hited, de nem gondolod, hogy..." Ez megfogott. Szóval mély hit. Világ életemben próbáltam megérteni Istent, de mindig úgy fogalmaztam hiszek benne. Persze egyre több kérdést tettem fel, ahogy nőttem és kezdtem megismerni a világot. Sőt már nem egyszerűen a világ és Isten kapcsolatáról, hanem magáról Istenről. Amire találtam logikus választ, azt neveztem hitnek, s amire nem abban kételkedtem. Ma azonban rádöbbentem, nem is tudom mi az a hit.   

Tudom, hogy van Isten és tudom, hogy szeret engem. De ezen kívül úgy érzem nem tudok semmit.A hit ajándékát pedig még nem kaptam meg. Pedig szeretném, s ezt keresem oly sok helyen. Keresem a barátaimban, a családomban, az otthononban, az iskolában, a lelkészben, a templomban, az igehirdetésben, de azt hiszem nem találom. Talán néha amikor egyedül ülök a fák alatt érzem, hogy Isten rámmosolyog, de hol van ez a hittől? Megkapom valaha is ezt a kiváltságot? 

Hát ezért érdekes Istenről beszélgetni, furcsa dolgokra jöhet rá az ember. Mégis, annak ellenére, hogy ez nem túl kellemes felismerés, valahol egy picit megnyugodtam. Olyan ez, mikor az orvos végre felismeri mi is a beteg problémája, s megkeresheti rá a gyógymódot. Így meg fogom találni a gyógymódot én is. Azt hiszem.:) 

Augusztus 31 délután: 

Találkoztunk, s végre feltettük azokat a kérdéseket egymásnak amelyek mindkettőnket foglalkoztatnak. Tudtuk, hogy eljön ez az idő, már régen ott lógtak a levegőben, de nem akartuk. Könnyebb volt így, ám most az utolsó pillanatra maradt. Már nem halogathattuk. Megbeszéltük, megállapodtunk. Még most is azon gondolkodom jó döntés volt-e. Bár tudom, hogy jó. Még ha most rossz is. 

Augusztus 31 este: 

Nála aludtam. Hát persze, hogy nála, hisz nem vagyunk ettől még haragban. Még egyszer utoljára odabújtam hozzá, s ő is hozzám. Fájt, de ez járt mind a kettőnknek, az egy évünknek, az első szerelmünknek. Sírtam, talán ő is. Meg voltunk rémülve az új helyzettől. Ő az egyik legjobb barátom is, őt nem viheti el, nem veheti el tőlem. Elvitte, de nem vette. Megígérte. 

Szeptember 1 reggel: 

Furcsa ébredés. Torokszorító. Ma még mellette. Mint a társa, a párja, de holnap mi lesz? Minden percet ki akarok használni, s persze már most hiányzik.Ó az a gonosz emberi szív, így mérgezi az utolsó perceket! Már most hiányzik, pedig még itt van. 

Szeptember 1 délután 14:00: 

Reptér. Személytelen a búcsúzásra. Mégis a nyakába csüngök. Talán sírok is...sőt biztos. Csak néznek rám, miért sírok egy hónaptól? Nem értik, ez nem csak egy hónap. Ki tudja mennyi idő?! Ki tudja nem-e örökre szól?! Megölel, megcsókol, nem egyszer, majd elmegy. Elviszi a szerelmem és a barátom. Úgy érzem megszakad a szívem. 

De csak úgy érzem. 

Szakítottunk.

Hiányozni fog. De megígérte, hogy visszajön. Megígérte. Megígértem. Talán egy év múlva újra összehoz minket az élet. Talán nem. 

Kedves Olvasók! 

Tudom nem ilyesfajta bejegyzést vártatok tőlem, a dal sem éppen a legvidámabb, de megígérem, hamarosan írni fogok egy vidámabbat, azonban ezt el kellett mondjam. Nem panaszkodom róla sokat, úgy gondolom, de itt most el kellett mondjam. Hogy miért? Nem tudom. Persze, most jöhet a támadás, hogy ez nem tartozik a nyilvánosságra vagy rátok, de akkor is megosztottam, amit úgy éreztem megoszthatok. Kritikák ebben az ügyben nem érdekelnek. Csak támogatások.:)

Kedves Olvasók! 

Tervezek egy nagyobb lélegzetvételű bejegyzést írni, de addig is egy kis gúnyolódás a "kedvenc" filmemről, A Twilight széria 4. részéről a Breaking Dawn-ról.

És ha valakinek ez nem jött volna be, itt egy biztos recept a kedvenc video blogomról, a Hollywood hírügynökségtől, az oldalt itt találjátok meg: hollywoodhirugynokseg.blog.hu

Ez az első film kritikája, de a többi megtalálható a fenn megadott blogon. Érdemes megnézni őket! :)

Kedves Olvasók! 

Elnézéseteket kell kérnem, igen régen nem írtam már semmit. Bocsánatotok elnyerése érdekében egy szép hosszú bejegyzéssel készültem most nektek. 

A múlt hetem első pár napját olvasással töltöttem, méghozzá nővéreim és barátaim által ajánlott könyvvel a The Hunger Games-sel azaz Az Éhezők Viadalával.  

Ez a bejegyzés erőteljesen SPOILER veszélyes!!!

A fülszöveg: 

 Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. 
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. 

A történet: 

Le kell szögeznem ilyen kiváló kortárs ifjúsági regényt még nem olvastam. Persze az ifjúság regény kategória hangsúlyozandó, de abban viszi a prímet. Már az első pár sorban magával ragad a Panem s a 12.körzet hangulata amely nem éppen felhőtlen. Az emberek éheznek, s mindezt miért? Mert ki kell szolgálniuk a Kapitóliumot, aki csupán annyival "jobb" a körzeteknél, hogy van fegyvere. Legyőzte a körzeteket anno mikor lázadoztak, s ezt immáron 74 éve kíméletlenül megtorolja nem csupán azzal, hogy kizsákmányolja a körzeteket, de meg is alázza őket. Minden évben, minden körzet 1 fiúval és 1 lánnyal részt vesz a rettegett viadalon. S nem is csoda, hogy minden gyermek félelme Az Éhezők Viadala, hiszen a küzdelem életre-halálra megy, s csak egy ember győzhet. Ha lehet egyáltalán győzelemnek nevezni, hogy meg kellett gyilkolni társaidat ezzel elégítvén ki a Kapitólium igényeit. Mert ez nem egyszerűen egy viadal, egy televíziós show is egyben, ahol a fiataloknak egy-egy szerepet kell eljátszaniuk, ezzel nyújtva élvezetet a Kapitólium lakóinak, s ezzel szerezve saját maguknak támogatókat. Hiszen, hogy a show teljes legyen az a szereplő aki szimpatikus a Kapitólium lakóinak támogatható a részükről, amely sokszor egy életmentő gyógyszerben, egy pohár vízben vagy egy szál gyufában összpontosul. Egy eltorzult világ megalázó bosszúja.  

A 16 éves Katniss a 74. Éhezők Viadalára, az Aratás ünnepre készül 12 éves húgával Primmel. Legjobb barátjával Gallel, ahogy a fülszöveg is mondja nem ismeretlen a túlélés, hiszen a 12. körzet Peremén élnek, s mivel az éhezés ezen a részen állandónak bizonyul, így a Kapitólium által tiltott erdőben kénytelenek vadászni csapdákkal, íjjal és nyilakkal, amely csak kevesek kiváltsága. A kiválasztáson természetesen Katniss egyedüli húgát választják ki, azt az embert akit a világon a legjobban szeret. Kénytelen jelentkezni helyette, hisz tudja, neki talán van esélye a túlélésre. 

Hogy a történet még inkább bonyolódjon, a másik ember akit kiválasztanak egy pék fia, Katniss évfolyamtársa, Peeta Mellark. Látszólag semmi nem fűzi a fiúhoz, hiszen szinte nem is ismerik egymást, s a lány szeretné is elfelejteni azt az egy darab emléket amely hozzá fűzi, egyrészt mivel a viadalon csak egy maradhat másrészt mivel az emlék igen kellemetlen tartozást juttat Katniss eszébe. Hiszen Peeta egyszer egy pár kenyérrel, amelyet odadobott a lányhoz megmentette az életét.  

Aztán körvonalazódik a Kaptólium, s az amelyet ez a viadal kíván tőlük. A játék mesterei, a kapitóliumi emberek mind csak egy terméket, egy darab húst látnak bennük, akiket el lehet adni, akikre lehet fogadni, számukra csupán egyszerű áruk, az életük semmit nem jelent. A show érdekében Katnissnek és Peetanak fel kell építeniük egy-egy image-et, s még azt is el kell játszaniuk, hogy szövetségesek, sőt  szerelmesek is egymásba. Ám a történet folyamán az érzelmek össze is kuszálódnak, s lassan már nem lehet tudni mi megy a viadal kedvéért, s mi őszintén. 

Végül elérkezik maga a viadal, amely valóban olyan véres, amelyinre Katniss számított, s hatalmas kihívást jelent ebben a vérengzésben, hogy ne csak az életét, de a józan eszét és az emberségét is megőrizze. Szövetségre lép egy olyan emberrel, akinek az elvesztése hatalmas gyötrelmet okoz a lánynak, s igyekszik úgy játszani a játékot, hogy az a Kapitólumiakat kielégítse, ezzel együtt a vezetőknek komoly fejtörést, s nem egyszer problémát okozzon.  

A fő karakterek: 

Katniss maga egy jó karakter. Nem tökéletes, egy kicsit sem. Szótlan, mégis hirtelen haragú. Fél a komolyabb érzelmektől, s körülbelül az egyetlen ember akinél elismeri, hogy érez igaz szeretetet az a huga Prim. Mégis bármit képes megtenni az összes szerettéért. Mert szeret, csak nem ismeri el. Igazi túlélőtípus. Az a fajta aki mindent a saját kezébe vesz, s hogyha nagyon fontos még a fából is vaskarikát tud csinálni. Egy igazi női főszereplő, aki nem azért pozitív női főszereplő mert mindig meg kell menteni, vagy éppen azért mert túl férfias és ezért sosem. Ő NŐként küzd, méghozzá nagyon jól. Nem a szavak embere, de ha kell, jól tud beszélni. Egy igazi önálló hősnő. (Engem több szempontból Mogyeera emlékeztetett, de akit ez érdekel annak személyesen bővebben elmagyarázom.) 

Gale, Kattnis legjobb barátja is egy érdekes karakter. Jó ember, igazán jó. Eltartja a családját, 2 öccsét és az édesanyját, s mikor Katniss elviszik a viadalra kérés nélkül az ő családja problémáit is magára aggatja. Szereti Katniss, bár szerintem eleinte ő sincs tisztában ezzel, ugyanakkor tele van elfojtott haraggal. Nem tudja elfogadni, hogy a Panem, a Kapitólium s emiatt a Körzet olyan amilyen. Hogy a megélhetésért küzdeni kell. Hogy a családja éhezik. Az igazi gondoskodó férfitípus. Ha lehetne, ha adódna rá lehetőség ő szembeszállna a Panemmel, a Kapitóliummal, bárkivel, a családjáért, a szeretteiért, a harag leküzdéséért ami benne van. (Ő egy kicsit Xinaf régi énjére emlékeztetett) 

Peeta karaktere sokban különbözik az előző kettőtől. Ő egy jobb körülmények között született gyerek. A pék fia, nem ismeri az éhezés, s önmagában a napról napra élés fogalmát. Persze az élete nem fenékig tejfel, édesanyja vasmarokkal tartja családot, fiával nagyon szigorú, sokszor meg is veri. Peeta nem való a viadalba, nem egy túlélőtípus, mondhatni semmi esélye az életbenmaradásra. A viadal során is folyamatosan másokra hagyatkozik, de nem önszántából. Bármire képes lenne, hogy megvédje Katnisst, a saját élete számára nem lényeges. Szeret, tiszta szívből, őszitén, s még az sem érdekli a másik viszont szereti-e. Egy igazi színész emellett, ha valami a társak mellett életben tartotta, akkor az ez volt. Tudja mi kell a népnek, hogy kell showt csinálni, de nem eladja magát, sokkal inkább szép szavakba bújtatja saját véleményét. (Peeta karakterét kicsit magammal tudnám azonosítani.) 

Haymitch, Katniss és Peeta mentora az egyik legösszetettebb karakter a csapatban. Megélt már egy viadalt, s győztesként került ki, de milyen áron? Végignézte ahogy a többi kiválasztott, s a saját körzetéből kikerült lány meghal. Ezekbe a megrázkódtatásokba teljesen beleroppan, s alkoholista lesz. Első látásra egy gusztustalan iszákos fickónak tűnik, de később, ahogy az ember megismeri először is a gondolkodásmódját majd a történetét, s a humorát az egyik legjobban kedvelhető karakterré válik. Amint felelősséget kell vállalni a két fiatalért eldobja az alkoholt (többé-kevésbé), s fokozatosan derül ki ezáltal, hogy egy zsenivel van dolgunk, aki (bár ez csak a 2.rész végén derül ki) olyan döbbenetesen előregondolkodik, ahogy azt nem is várná tőle senki. Meghúzódik a háttérben és onnan zseniálisat üt. (Emiatt a gondolkodása miatt kicsit Alisterhez tudnám hasonlítani)  

Cinna, Katniss stylistja a Kapitólium szülöttje. Ezért persze mindenki arra számítana, hogy elkényeztetett kapitóliumi robottal fogunk találkozni, de nem. Cinna pontosan átlátja a játék lényegét, sajnálja a játékosokat, de a túlélésük érdekében mindent megtesz. Ő építi fel Katniss és Peeta image-ét, s a szövetségük is az ő ötlete volt. Egy igaz barát, aki nemcsak egy termékként tekint a játékosokra, s aki komolyan az életben maradásukért szurkol. Sőt később kiderül, hogy még ennél is több van benne. Egy igazi kincs!

A könyvek során még több számomra nagyon kedvelt karakterrel találkoztam, ám ők csupán a későbbi részekben jelentek meg, így róluk most nem írnék. Mindenesetre meglepőnek találtam,hogy egy ifjúsági regényben nem tökéletesnek mondott twilightos karakterekkel hozott össze a sors és az írónő, hanem életszerűekkel, akiket lehet szeretni. 

Pár gondolat még:

 A Panem és maga a működése is elgondolkodtató volt. A lázadás előtt 13 körzet majd az után 12 körzet szolgálja ki az amúgy egészen kicsi Kapitólium igényeit. Amíg a körzetekben az emberek a megélhetésért küzdenek a Kapitóliumban dúskálnak az élvezeti cikkekben, ételekben, italokban, ékszerekben ruháknak. A legdurvább divat szerint öltözködnek s az év legnagyobb eseményét jelenti az Éhezők Viadala. A népnek kenyér és cirkusz kell. S valóban, de nem ismerős ez egy kicsit nekünk? Akár az egész világra kiterjesztve, akár a vidék és a város közötti különbségekre gondolva, mi nem kizsákmányolunk, vagy éppen kizsákmányolnak? S hol lesz ennek vége? A lázadás megoldás? S, a könyvekre utalva, ha egy ugyanolyan jön helyette akkor mi van? Volt értelme azt a sok életet kioltani?  

Más kérdés, hogy végiggondolva én nem hiszem, hogy megfélemlítés céljából egy showt csinálnék az évenkénti kivégzésből, ha elnök lennék. Pontosan azért mert így bekövetkezhet néhány olyan gikszer, amely be is következett a történet során. A népnek kenyér és cirkusz kell, ez igaz azokra is akiket ki akarok használni csak maximum nekik akkor kevesebb. A lényeg, hogy az érzés meglegyen. Persze ez a történet alapjaiba való belekötés, hiszen akkor teljesen másról szólna a könyv.:) 

Összegzés:  

Mint azt az elején is írtam, meglepően jó könyv. Szerepel benne némi tájleírás ( nem úgy mint egyes könyvekben ahol annyit írnak, hogy "Az erdőben minden zölden játszott") a karakterek érdekesek, néhol izgalmasak és szerethetőek emellett a történet is pörög. Letehetetlen könyv, s néha amikor mégis letettem akkor is körülötte forgott az agyam. Természetesen mint azt az elején is írtam hangsúlyozandó ez egy ifjúsági regény, néhány ehhez tartozó klisé benne van, mint például a szerelmi háromszög ám ez sem idegesítő módon (kköhhmmm....Twilight), hanem valóban elgondolkodtató. A könyv maga sem a szerelemről szól, sokkal inkább csak megjelenik benne, amit szintén nagyon pozitívnak találtam. Ajánlom minden olyan barátnőmnek aki még nem olvasta mert nekik szerintem nagyon tetszene. De a fiúk is megpróbálkozhatnak vele, ki tudja... Próba szerencse;) 

A könyvből filmet is készítettek, többek között innen is merítettem a kedvet az olvasáshoz. 

 Kedves Olvasók! 

Lehet, kissé alantas, mindenesetre magasztos gondolatoktól biztos, hogy mentes bejegyzés fog következni. Merthogy bár mi értelmes lányok (igen, tudom, magamat is belesoroltam) nem beszélünk róla, ez egy létező probléma.

Mindannyian vagyunk/voltunk középiskolások. Ismerjük jól, milyen felszabadító hang tud lenni egy bizonyos berregő hang, mely az óra végét jelzi. Az ember ilyenkor 10-15 percre kikapcsolja (az amúgy sem) aktív figyelmét és beszélget társaival, eszik, iszik illetve, nos , hát mosdóba megy. 

Azaz inkább menne, ha az illető lány... 

Merthogy a lányvécében a wc fülkéig eljutni nem egy egyszerű dolog. Hihetetlen, de vannak egyes agy szervvel nem rendelkező egyedek (lásd tinis bejegyzésem) akik ha megszólal  az a csodálatos óra végét jelző hang egyből a mosdó felé veszik az irányt. De nem ám azért mert (Uram bocsá') hólyagproblémáik vannak. Nem, nekik mentális gondjaik vannak, azt hiszem ahhoz hasonló ami Hófehérke gonosz mostohájának volt. Nevezzük  tükörnőciknek most őket.

Namármost, kedves agy szervvel rendelkező illetőnk belép a mosdóba, s a tükörnőcik hatalmas csoportja először altatógázt lövel hősünk arcába.  Vattacukor, virág és gyümölcsillatok émelyítő keverékével találkozik szegény leány, aki még ha asztmás is, akkor csak a csoda segíthet abban nehogy kiájuljon. Nem baj, a szükség nagy úr, s a csoda igenis segít, tovább kell haladni. Igen ám, de a java még csak most jön! Ha az altatógázos rengetegen túljut az ember, magukon a tükörnőciken már nem biztos, hogy fog! Ebben a fázisban már vigyázni kell velük, mert csak egy cél vezérli őket. A tükör minél közelebbi elérése. Hajlandóak ezért bármire, rúgni, karmolni, lökni. A lényeg a külsőn való sopánkodás, s a titokban való csodálás. Merthogy azt ők is érzik, ciki lenne hangosan megkérdezni "Tükröm, tükröm mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken?!", így aztán úgy tesznek mintha borzasztó külsejük javítása érdekében állnának a tükör előtt... Nos, tegyük fel hősünk illedelmes leány, túléli a gyomronvágást, amit véletlenül "hajszobrászat" közben követtek el ellene, s megkéri kedvesen az illetőt, hogy fáradjon egy picit arréb az útból, hogy elérhesse a wc-ket. A gyakorlott versenyző tudja ilyenkor a tekintetét a földre kell szegeznie, ugyanis a tükörnőcik bevetik a Medusa féle szemüket, s kővé dermesztik a kezdőket, s a kisebbeket pillantásukkal. Magába az illemhelységbe bejutni már nem olyan nehéz, ott szinte alig áll valaki. Ám a kézmosás! Hohó, az még egy kedves küldetés! Merthogy el kell jutni a mosdókagylóhoz, mely a tükörnőci legféltettebb helyén van, a TÜKÖRNÉL! Csak a legidősebbek, s a legtapasztaltabb mernek vállalkozni erre a veszélyes feladatra, mely Medusa pillantások, s fej és gyomronrúgások keresztüzében történik. Nem sokan élik túl... 

Időnként, mikor Mogyeeval elkísérjük egymást, vagy egy másik barátnőnket a mosdóba megbabonázva és botránkozva figyeljük ezeket a tükörnőciket/lányokat. Az egész szünetüket azon bizonyos tárgy előtt töltik és sminkelnek, hajszobrászkodnak vagy egyszerűen csak sopánkodnak. S mindig ugyanazok a lányok! Mintha 45 perc alatt változott volna valami a külsejükön! Hogy csinálják? Mi az, ami ennyire vonzza őket a tükrökben? Vagy talán többről van szó? Elképzelhető, hogy iskolánk mosdóiban varázstükrök vannak felszerelve, melyek, mint Hófehérke mostohaanyját megigézikannak használóit? Ugyanakkor, mi is belenéztünk már, s nem lettünk a rabjai! Lehet, hogy még ennél is többről van szó? Lehet, hogy e betegség leküzdéséhez agy szükséges?  

Van egy álmom! Egy nap könnyedén besétálni bármely női mosdóba az iskolában, tükör előtt csüngő lányok nélkül. Egy nap kezet mosni  az iskolai mosdókban mindenféle gonosz pillantás nélkül. Egy nap a munkahelyemen divat és külsőmániás lányok nélkül. Érzem meglesz az a nap!

Majd leszereljük Mogyeeval a tükröket! ;) 

 Kedves Olvasók! 

Ma mikor megfogalmazódott bennem, hogy bejegyzést írok, még arra gondoltam, hogy ezt a dalt teszem ki:https://www.youtube.com/watch?v=deiumFzY5n0   

Hogy mindenki értse mire gondoltam, mikor ezt a dalt ki akartam tenni, elárulom, nehéz időszakot élek most meg. Mind a magánéletben, mind a tanulásban. Iszonyatosan elfáradtnak, kimerültnek érzem/tem magam. 

Aztán átgondoltam kicsit a dolgokat, s úgy döntöttem nem akarom hagyni, hogy a rosszkedv a mélybe húzzon. Még keményebben küzdök az akadályok ellen, és igenis igyekszem REMÉNYKEDNI, hogy legyőzöm őket. S valóban, ez a  legnehezebb az egészben. Újból remélni és mosolyogni. Fáradhatatlanul küzdeni, hogy ne süppedjek bele a boldogtalanságba, önsajnálatba s a legfontosabb a félelmeimbe, szorongásaimba. 

Mert mi is akadályozza meg a remény kiteljesedését a lelkünkben, ha nem a kudarctól való félelem? Nos, bennem jó emberre talált a szorongás. Azt hiszem néhol már-már betegesen félek a bukástól. Én is, mint nagyon sok ember, a modern kor egy nagy találmánya vagyok, a maximális teljesítményre törekvő ember. Aki nem 100%-ot, hanem 110-et akar. Persze nem ez az igazi természetem, csupán egy belémoltott dolog. Így újból és újból rájövök, ez nekem nem megy. De persze nem tudom kikapcsolni, így a szorongás megmarad. Valószínüleg sokszor ezzel is idézem elő magát a bukást is. Furcsa egy paradoxon, nem? 

Ezúttal azonban döntöttem. A reménynek készítek egy apró kis ösvényt a szívemben, s várom, hogy felmelegítse a monumentális jégtáblákat, melyet a félelem hagyott. Nem lesz könnyű dolga, de az igaz remény azt hiszem olyan mint a nyári nap. Egy titanic nagyságú jéghegy sem  állhat az útjába. 

Érdekes, az ember sokszor csak akkor hajlandó átértékelni az életét, ha valami rossz dolog történik vele. Én is most kezdem látni, mi a fontos az életben. Átértékelődnek emberek helyzetek, s kezdem meglátni, mennyi szépséget hagyunk figyelmen kívül az életünkben. 

Gondoltátok volna, hogy most édesanyám anyai mosolya százszor szebb mint azt eddig gondoltam? Vagy, hogy a húgom szájából mennyire szívet melengető, mikor azt mondja: Szeretlek Saci. Most veszem igazán észre milyen megnyugtató mikor az egész testét átkarolom a páromnak. Vagy mennyire felvidít mikor összenevetünk a legjobb barátaimmal. 

Ám tudjátok, ez nem csak rajtam múlik, hanem mindannyiunkon. Nemcsak én nem veszem észre az apró csodákat. S egyedül talán nem is akartam, könnyebb volt a csordával menni. De azt hiszem kezd néhányunknak felnyílni a szeme. Talán nem is fog visszacsukódni. Nem merek biztosat állítani, de azt hiszem utat nyitottunk...tudjátok, a Reménynek...s azon bizakodunk, hogy daliásan végigvágtat azon a parányi kis ösvényen elhozva a napfényt és a boldogságot az életünkbe. "Valahol már gyönyörű nyár van,... valahol Európában" 

S hamarosan itt lesz, az én szívemben:)

 A Dalai Láma mikor arról kérdezték, hogy mi az ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban ezt válaszolta: Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzt, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent. Az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben, úgy él mintha soha nem halna meg és úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán. 

Elgondokodtam. Elég elszomorító kijelentés, de talán a legtöbbünkre igaz. Nem teszünk mást, csupán élünk bele a világba, s önmagukat pusztítjuk. Nem tekintünk bele életünkbe, nem keresünk mélyebb értelmet. Csak élünk.  Minden komolyabb értelem nélkül. Ez volna hát az ember? Egy értelmetlen lény?

Sőt továbbmegyek. Tudjátok, hogy a Földünk és az emberi szervezet mennyire hasonlít egymásra? Mindkettő tökéletes rendszer a maga nemében. De szervezetünknél elég egy kis vírust elkapni, végzetes hatást gyakorolhat ránk. Vajon mi nem ugyanilyen hatással vagyunk a Földünkre? Lehet, hogy egyszerű vírusok vagyunk! Vírusok amik parazita módjára kegyetlenül a saját hasznukra pusztítják a Földet. Talán már nemcsak ön- de közveszélyesek is vagyunk? 

Egyszerű lenne ennyivel lezárni a történetet, de az élet sohasem állt egyszerű dolgokból. Hogy is lehetne ilyen szimplán azt mondani, hogy az ember rossz és kész?! Hisz számtalan ellenpéldát is fel tudunk sorolni akikre érdemes felnézni, s azt mondani, IGEN, ŐK LETETTEK VALAMIT AZ ASZTALRA! Vegyük például Gandhit, Calcuttai Teréz anyát, Albert Schweitzert vagy Martin Luther Kinget...Ők mind-mind bizonyítékul szolgálnak, hogy az ember képes a jóra, fogékony a jóra, akarja a jót. Ezesetben viszont, miért nem teszi?

Hiszem, hogy az ember valami nagy dologra teremtetett, valami igazán jóra. Minden teremtett dolognak megvan az értelme a világunkban, hát miért pont az ember lenne a kivétel? Megvan nekünk is a magunk feladata, s úgy gondolom nem lehet kis dolog, hiszen tudtommal mi rendelkezünk a földön a legfejletebb tudattal(meg a delfinek és az egerek :D). Csak egy kérdés a nyitott, mi történt a feladatunkkal? 

Az ember letévedt a helyes ösvényről, elvesztette a feladatát, s a maga feje után szalad. De úgy gondolom, nem szabad ezért hibáztatni. Az ember lelke ilyen szempontból, még gyerekcipőben jár. Nem is nagyon tudja merre kellene mennie. Néha úgy gondolom, kicsit mintha egy árva gyermek lenne. Néha az az érzésem nem találja a szülőjét. 

Persze, lehet, hogy mi szaladtunk el előle, sőt biztos is vagyok benne! De mégis az motoszkál a fejemben hol lehet? Hol lehet Apánk? Miért nem vigyázott ránk jobban? Hisz tudja mennyire szorítani kell egy kisgyerek kezét! Miért nem tette hát? 

Természetesen jöhet a válasz, hogy nem látom a fától az erdőt, nem látom Apánkat, pedig itt van melletünk. Lehetséges. De akkor miért nem csap rá a kezünkre? Sokszor jár a fejemben, hogy annyi rossz van a világban, pedig ha ugyanazt az energiát, amit magunkra használunk kivételesen a másikra fordítanánk megszűnne a gonoszság, a kegyetlenség, a rossz. Megtalálnánk az utunkat. De szükségünk van valakire aki ránk szól! A rossz gyerek, ha nem szólnak rá, nem hagyja abba a rosszaságot. Hát hol van az a kézcsapás?

Ez az amire nem tudok válaszolni. Az ember mást sem tesz egész életében csak dolgozik, hogy éljen, s nem él, mert dolgozik. De senki nem pirított rá, hogy tegyen másképp! Van akinek nem elég ha hívják, fogni kell a kezét, szüksége van a gondoskodásra, a védelemre a zord világtól. Hát Apánk ezt nem tudja? Vagy túl hevesen tiltakozunk a segítség ellen? De hát egy gyermek már csak ilyen... 

Apánk! Szorítsd meg gyermekeid kezét, erősebben mint bármikor tetted! Ne hallgass ellenkezésünkre! Szükségünk van rád!

Segíts gyermekeidnek!

 Kedves Olvasók! 

Szoktatok Tv-t nézni? Remélem nem. Én magam is próbálom elkerülni mindazt a szemetet amit ott nyomnak az ember fejébe. A sok valóságshow, idióta szappanopera és vetélkedő egyszerűen elveszi a kedvem attól, hogy egyáltalán a közelébe menjek a készüléknek. Mindazonáltal most döbbenek igazán rá, mennyire nem kerülhető el teljesen. 

A hétvégén szülővárosomban voltam, s ott beszélgettem nagyon sokat Édesapámmal. Többek között a hugaimról is, s kifejtette szerinte milyen káros hatással van rájuk a televízió. Még azok az egyszerű, kis ártatlan sorozatok is mint a Hannah Montana és társai.Merthogy tényleg ártatlannak tűnnek, s azzal még nincs is semmi baj, hogy van egy hősünk, aki különböző akadályokkal szembesül amiket nehezen, de végül legyőz és happy end lesz. A probléma az értékrenddel van. Azzal a csomó, szerintük mellékes dologgal amiket közvetítenek a gyerekek felé. Felsorolnék egy párat:

1. A klikkesedés: Mivel ezek a sorozatok általában amerikai gimnáziumokban játszódnak, így elkerülhetetlen a szokásos klikkesedési klisé. Vannak a Menők és a Lúzerek. A kicsik pedig már 1. és 2. osztályban azt játszák, hogy ki az egyikbe, ki a másikba tartozik. Én nagyon szeretem a gyerekeket, de el kell ismerni, van köztük egy olyan réteg, amely talán az otthoni problémák, magárahagyatottság vagy saját természetéből adódó hajlama miatt, előfordul, hogy gonoszul, sőt, tovább megyek, kegyetlenül bánik társaival. Ha ezt még a TV-ben is közvetítik, akkor csak erősödik. Különösen megfigyelhető erre a fogékonyság a lányoknál. Ők egészen máshogy rendezik le kicsi korban a problémákat. Nem két pofonnal, hanem sokszor intrikákkal. Hannah Montana és társai pedig nem azt tanítják, hogy ezt nem kéne. 

2."Shoppingolás": Még gyakran a jó karaktereknél is megfigyelhető, hogy a feszültséget és a bánatot nem egy sétával az erdőbe/tengerparton stb. vagy barátokkal való beszélgetéssel hanem "shoppingolással" próbálják megoldani. Mert attól biztos jobb kedvre derül a másik. Persze, hisz nem elég így is az a rengeteg reklám, a gyerek már itt is azt látja, hogy a menő nagylányok csapatostul vásárolgatnak. Ez a szórakozás, a kikapcsolódás. Nem nehéz kitalálni, hogy a kicsi ezután mit akar majd. Új ruhát, cipőt, játékot stb. A gazdasági válságban a szülőnek meg csak ez hiányzik még. 

3. Rossz énkép: Természetesen ezekben a sorozatokban szuperszexi tizenvégi, huszeneleji lányokat mutogatnak, kifenve-kikenve sokszor nem éppen egy tini lánynak való öltözetben. Mi merül fel a gyerek fejében? I. Én miért nem vagyok olyan tökéletes? II. Nekem miért nem lehet olyan ruhát, sminket, táskát, magassarkút hordani? III. Én is tinédszer akarok lenni, az biztos olyan jó! Az ilyen sorozatok belerondítanak abba ami olyan csodálatos a gyerekekben, gyereknek lenni. Pont az a szép, hogy nekik nem kell még gondolkozni azon, hogy mennyire szép, mi divatos és mi nem. Persze egy egészséges külsővel való foglalkozás minden gyerekben benne van, de az a véleményem, hogy ezek a buta sorozatok, mondhatni betegesen felerősítik ezt. 

4. Önzés: Ez az egyike a legsúlyosabb hatásoknak. Hiszen mit lát a gyerek, főhősünk mivel foglalkozik? Csak magával. Bárkivel is történjék bármi, magáról azért soha nem felejtkezik el. Ha mégis így tenne, valaki így is úgy is körülugrálja. S ebből mit tanul a gyerek? Az élet így működik. Pedig nem. 

5. És sok-sok más: Lehetne még folytatni a listát, de én most a szerintem legkomolyabbakat hoztam fel. Szomorú belegondolni, hogy a mai gyerekek már nem tudak teljesen mentesülni az anyagi, önző világtól. Emlékszem én tv nézézs helyett kukoricacsutkákat húztam kint a cicák előtt játék gyanánt. Sosem érdekelt mit hordok az iskolában, a legszebb az, hogy mást sem. Elvoltunk ezek nélkül is. Gyerekként.         Persze most jócskán általánosítottam. Ennyire talán nem vésze s a helyzet csupán dühítő. az én nevelésem még csak a szüleimtől függött, a mai gyerekeké meg ki tudja min. Már nem lehet általánosan a gyerek rossz természete miatt a szülőt hibáztatni. Túl sok hatás éri a mai gyerekeket, amit talán a felnőtt nem is tud. Nem azért mert rossz szülő. Ez csupán számára is egy új világ. Amire nem tudhatja biztosan hogy reagáljon.

 Kedves Olvasók! 

Hát végre nyilvánosságra került! Persze én gyerekkoromban is tudtam. Érzetem, hogy a plüssmacim vigyáz rám éjszaka! Ezért alszunk/aludtunk velük. Na persze, ahogy kezdtem nagyobb lenni, ez már furán hangzott a többiek előtt. De most végre egy portálon rátaláltam erre a képre! Ugye rátok is így vigyáz/vigyázott éjszaka?:)

 Kedves Olvasók! 

Kell magyaráznom a címet? Szerencsés esetben mindenki ismeri a Monthy Python társulat egyik legjobban sikerült filmjét a Gyalog Galoppot, amely eredeti fordításban a Monthy Python and the Holy Gral (Monthy Python és a Szent Kehely) névre hallgat. Mogyeeeval idéztük fel kedvenc jeleneteinket és úgy gondoltam nektek is megmutatom mivel is töltöttük mi a kémia órát Szerdán:D

Mestermű. Nem egyszerűen angol humor, mert amellet, hogy rengeteg faviccet és helyzetkomikumot tartalmaz, fellelhető benne egy bizonyos intellektuális humor, amit én kifejezetten kedvelek. Csak néhány részletet mutatnék most be kedvenc részeimből.:) 

I."Boszorkány!" 

II."Ne áltasd magad asszony. Diktatúra ez a javából!" 

III."A vész láttán ahogy tudott, farkát behúzva elfutott"

IV. "Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége? " 

V. " A fekete lovag mindig győz!" 

És végül, de nem utolsó sorban: 

VI. "Hű, de jól vagyok, hű, de jól vagyok, hű, de..." 

 És ami ezt a bejegyzést elindította: 

Hát, nekem ez a top 6 jelenet, de kíváncsi lennék a ti listátokra is kedves Olvasók! Szóval írjátok, írjatok, írjatok! Erről beszélni kell:P 

Jut eszembe, nem akar valaki esetleg egy kis Monthy Python maratont tartani Gyalog Galoppal és Brian életével? :D

  Kedves Olvasók! 

Elnézéseteket kell kérnem, eltűntem mostanság. Mentségemre legyen mondva a magánéletemre, a barátaimra alig van időm. 

DE!  

Hoztam egy kis rövidke vígaszt(csak viccelek:)) addig amíg nem lesz időm írni egy hosszabb bejegyzést. Ez egy nagyon régi videó, de engem még mindig megnevetett és ha szerencsém van, még nem ismeritek. 

Előljáróban csak annyit hozzá, hogy én azóta óvatosan bánok a kanalakkal. Veszélyes fegyver!:D 

 Érdemes végignézni az egész videót, tudom hosszú, de vicces a vége. :)

 ...talán néha túl hosszú... 

Kedves Olvasók! 

Ti akik diákok vagytok, tudjátok miről írok. Ti akik nem, remélem ti megértitek. 

Nem könnyű diáknak lenni. Mármint jónak.  

Fogtátok már kedves Olvasók az iskolatáskánkat? Nos itt kezdődik a dolog, na persze nem a súlyon van a hangsúly, hanem a vaskos könyveken. Ha jó diák vagy megtanulod. Nem csak úgy nagyjából, 3-asra vagy akár 4-esre. Nem! Csillagos 5-ös a kötelező, anélkül ásd el magad. 

Gondoltátok volna, hogy ez sem elég? A hivatalos tankönyv kívülről fújása? Nem ám! Tovább kell menni, plussz anyagokat tanulni. A tanulás a hobbid kell hogy legyen. Erről kell olvasnod, filmet nézned, beszélgetned. Az életed minden részébe bele kell, hogy ivódjon.  

Szociális élet? Na ne röhögtess, felejtsd el! Hogy jutott eszedbe? A péntek és szombat este a trehányoknak jár, a jó diák ilyenkor is tanul. Na jó, ő is kikapcsolódik, olvas valami tanulós témában, csak most ő választhat. Ha nagyon engedékenyek vagyunk, filmet néz.

Most arra gondoltok legalább a jó diák jókat alszik. Neem, ő most nagyot nevet ezen. Alvásra elfecsérelni az időt? Mikor este annyi zavartalan idő van az iskolai tudás megszerzésére? Maximum egy pár órát a szükség kedvéért, de a kora reggel már követeli a tanulást.

Na jó, most kérdezitek, de mi van az érzelmekkel? Hisz a jó diák is gyerek/tinédzser! Hát nem. A jó diák nem érez. Senki iránt semmit. A jó diák nem ember, hanem egy gép, mely úgy működik ahogy a felnőttek világa diktálja.  

Kedves Olvasók! 

Én nem vagyok jó diák. Én ember vagyok. Néha csodálom őt, hogy tud mindent a tudomány és az iskola oltárán feláldozni. Számomra bebiznyosodott ma reggel, hogy ez nekem nem megy. Próbálom őt utánozni, hiszen ezt várják tőlem, ahogy minden diáktársamtól, de nem megy. Tudom, jöhetnek azok a szövegek, hogy ez semmi amit mi élünk át, gondoljunk bele ebbe, vagy abba a helyzetbe. Vagy esetleg diákoktól, hogy túl lehet ezt élni, most mit rinyálok, stb. S igazuk is van, jó helyzetben vagyunk, de nehézben. Jó lenne ha ezt a világ is végre meglátná. Az átlag diák nem superman, hanem ember. És az is marad.  

Naponta látom diáktársaimat. Rengetegen okosak, erősek, tele vannak életkedvvel, és mégis, félek el fognak veszni. Velem együtt. Ne haragudjatok, hogy félig-meddig nárcisztikusan kijelentem, de még csak nem is mi tehetünk róla. Olyan rendszerbe próbálnak beilleszteni minket ahová egy életrevaló fiatal nem beilleszthető. Kérdem én, akkor mi a teendő? Letörni a szarvainkat és magunk ellenében beilleszkedni, vagy a társadalommal szembemenni, mely végül az első opciót fogja eredményezni, szerencsétlen esetben szerényebb körülményekkel? Hol van ebből kiút? 

Kedves Olvasók! Ha tudjátok, segítsetek!

 Kedves Olvasók!

Winter is coming, azaz mégsem, az már itt van, sokkal inkább a karácsony közeleg. Izgalmas, nem? A vacsora előkészítése, az ajándékozás, s a legfontosabb, a lelkünk ünnaplőbe öltöztetése. Szó mi szó, ez a legnehezebb része a dolognak, s talán sokszor ezért is marad el. Nem titok, én ilyenkor Jézus Krisztus világrajövetelét ünneplem. Nehéz ezt illendően megünnepelni. Ajándékozunk, kifejezzük szeretetünket egymás iránt, köszönetet mondunk ezáltal értük is. Igen, én a szeretteimmel ünneplem a karácsonyt. Hálát adok nekik és ezzel közvetve hálát adok értük, így aztán mindennek szupernek kell lennie, hiszen nemcsak nekik adom, hanem értük is. S itt nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen nagy különbség van a szeretet kifejezése és a megszállott ajándékvásárlás között. Sokan kidőlnek, szoronganak, s feszültek ilyenkor. Pedig ajándék ide vagy oda, esetleg sehova, ez egy csodálatos ünnep, bárhogyan ünnepeljük gyönyörű marad, ha szeretnénk, hogy az legyen. 

Számomra ilyenkor minden gyönyörű, bárhogy is odaégett a vacsora esetleg eldőlt a fa, mert VELÜK vagyok, RÁJUK gondolok. 

Kedves Ismerőseim! 

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek! Köszönöm nektek ez éveben kapott sok jót és rosszat is. Meglepetéseket és csalódásokat, hiszen mind-mind sokat formált rajtam. Még a legparányibb dolog is. Köszönöm nektek, hogy egy ideig vagy akár most is részesei vagytok az életemnek. Rengeteg dologgal hozzájárultok. 

 

Kedves Barátaim! 

Ti akiket most nem emelek külön ki, köszönök mindent. Hálás vagyok a barátságotokért, a megértő szavakért, s az együtt töltött kemény percekért, nagy élményekért. Sokat jelentettek mindezek számomra, azt hiszem ezekért érdemes élni. Nagyon sokkal tartozom nektek, nagyon szerencsés ember vagyok, hogy magam mellett tudhatom a támogatásotokat. Remélem tudjátok ti is hasonlóképp számíthattok rám is. Nektek is nagyon boldog karácsonyt kívánok!

 

S köszönöm nektek:

Mogyeee-Mert, ahogy egy idézettel fogalmaztál: " A barátok azok akik táplálják egymás reményét. Nekik egyformán kedves a másik álma."

Eszti-Mert egy olyan embert találtam meg benned, akit már régóta kerestem.

Juci-Mert csak szólnom kellett, s ott voltál.

Angi-Mert az ezeréves barátság soha nem vész el.

Xinaf-Mert nagyon is számíthatok rád, drága őrangyalom:) (S persze magasra tetted a mércét, bár ezt csak mi értjük;))

Alister-Mert nélküled több szempontből sem zárnám ilyen szépen ezt az évet.

 

Kedves Családom!

Köszönöm azt a sok szeretetet amit kapok tőletek. Néha nem mindig értjük meg egymást, néha túl messze vagyunk egymástól, de mégis összetartozunk. Köszönöm nektek, hogy számítatok rátok, hogy néha rákoppintotok az orromra, ha letérnék a helyes útról vagy csak szimplán támogattok, esetleg néha hagytok kibontakozni. Nélkületek sehol nem tartanék. Szeretlek titeket! Nektek is csodaszép karácsonyi ünnepeket!  

 

Itt csak 2 embert emelnék ki:  

Kedves Édesanyám! Tudom néha nehéz együtt. Nem mindig értjük egymást, sok idegtépő percünk van. Tudom, néha talán nem is tudod, de ettől függetlenül tudom, hogy szeretsz, s gondolom néha nem sejted, de én is téged. Igazán:)

 

Kedves Édesapám! Nagyon messzire sodort minket az élet egymástól ebben az évben. De tudnod kell, sokat gondolok rád, s rengetegszer belőled merítek erőt. Bármi van, te mindig tárt karokkal vársz, s ez megnyugtat. A nehéz helyzetekben pedig elgondolokodom vajon mit tanácsolna az én bölcs édesapám. Külön helyed van az én kis szívemben, s nagyon hiányzol. 

 

S legvégül: 

 

Szerelmem! 

7 hónapja, hogy az élet, talán nem is véletlenül;), de összehozott minket. Bár  rengeteg súrlódásban volt részünk, s sok dologban most sem értünk egyet, de azt hiszem ebben a 7 hónapban neked köszönhettem a legtöbbet. Olyan erőt adtál, amiről már azt hittem végleg elveszett. Visszadtad szép lassan a mosolyt az arcomra, s láss csodát mostmár újra tudok nevetni.:) Köszönöm azt a sok csodát amit kaptam tőled. Szeretlek. Bár ezért csúnyán fogsz nézni, de boldog karácsonyt!:)

Kedves Olvasók! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!

 "Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem." 

/Részlet Petőfi Sándor: Az Alföld/