Kedves Olvasók! 

Biztos vagyok benne, hogy mindenki zárt már le úgy egy kapcsolatot, legyen az akár ismerős, barát vagy szerelem, hogy úgy érezte, még nem jött el az ideje a teljes lezárásnak. Persze, érezte már mindkét fél, hogy nem kell erőltetni ezt a dolgot, de mégis, valahogy hiába lett vége, mégsem érezte a végleges végét. Azt a véget ami után azt mondjuk, szétváltak utjaink, és nem valószínű, hogy keresztezik még egymást életünkben. 

Természetesen, ha ez megtörténik, még úgy is, hogy igazán nem fogjuk fel, annak valami nyomós indoka van. S nem is egyik napról a másikra szakad meg a kapcsolat, inkább egy folyamat része ez. A két ember fokozatosan távolodik el egymástól, s gyakran megállíthatatlanul. S ha ezt nem sikerül elfogadni, akkor a kapcsolat rajtunk ragad. Mint egy árnyék követ. Egy árnyék a múltból. 

De mi marad utána? Ha igazán nem zártuk le a kapcsolatot, mi az ami végül is lezárja? Az idő? 

Igen, bizonyos esetekben az idő a legjobb ami befoltozza ilyenkor a szívünket. Mert ahogy múlik, akarva-akaratlanul is kevesebbet gondolunk a másikra. Megnyugszik lelkünk, nem rágódunk a régi dolgokon, s a kapcsolat csupán egy emlék marad. Ám más esetben az idő gyilkos is lehet. Az oly csodás tulajdonsága, hogy mindent megszépít, nem minden esetben célravezető. Mert megszépít, ez igaz, s talán éppen annyira, hogy újra akarjuk edeni azt a régi ismeretséget. Azt a barátságot vagy kapcsolatot, amely elsőre komoly indok miatt szakadt meg. Ilyenkor újraélhetjük mindazokat a hibákat, melyeket elkövetünk, s az idő talán inkább méregnek semmint orvosságnak tűnik.  

Az is igaz, hogy az idő sokesetben csak tüneti kezelést jelent. Segít elfeledni, megszépíteni addig a pontig amíg rá nem jövünk, hogy valójában mégsem segített. Valójában még mindig marja az embert a másik ember elvesztése, eltávolodása. Talán éppen azért jövünk rá, mert az utjaink mégis keresztezik egymást. Egy lezárt kapcsolatban pedig mind a két ember közömbös, talán kedves ismerősként tekint a másikra, rossz szájíz nélkül.

A legroszabb eset talán azonban mégis az, amikor nem is segít az idő. Évek telnek el a másik emberre várakozva, a másik ember elvesztésének tudatával, olykor kétségbeesve, reménykedve, vagy simán csak beletörődve. 

Mégis mi segít hát, ha nem az idő? Mondhatnánk, hogy az ha megbeszéljük a másikkal. Ám vannak sebek, szakadákok, melyeket nem tud gyógyítani, nem tud áthidalni a beszélgetés. Talán azért mert olyan mélyek vagy mert már az emberek változtak meg túlságosan, akik a hibákat elkövették. Nem, én úgy vélem, vannak sebek, melyekre nincs gyógyír, legfeljebb csak kezelni lehet őket valamennyire. 

Nekem meglepően sok ilyen ember van az életemben. Mind az én árnyékaim, a múltam árnyékai, melyek követnek engem mindenhova. Gyakran gondolok rájuk, néha napokat szánok a régi szép emlékekre melyeket ezekkel az emberekkel éltem meg. Van, hogy oly remény tölti el szívemet, hogy azt gondolom, talán újrakezdhetnénk, talán újra lehetnénk barátok! Ám sok esetben be kell látnom, hamis reményekkel álltattam magam. Van akinek én nem kellek, van akivel nem működik.  

Az elmúlt héten, két ilyen embernek is írtam. 

Az egyiküktől a hibáink választottak el minket egymástól. Rengeteg hiba, amelyet a barátságunk ellen követtünk el. Akkoriban azt hittem, csak ő tette, ma már látom, én is hibás voltam a történetben. Hibáinkért a barátságubkkal fizettünk, pedig nagyon szerettük egymást. Még ma is eszembe jut rengeteg kedves emlék vele kapcsolatban. A megértése és kedvessége hiányzik nagyon, s fog is még nagyon sokáig. Most is kedvesen írt vissza, ám ,burkoltan ugyan, de világossá téve számomra, hogy nem akarja feleleveníteni a barátságunkat. Valahol megértem, nem is lenne könnyű. Adódik olyan helyzet, hogy be kell látni, valami nem működik. 

A másik embertől a körülmények választottak el még kisebbként. Vele nem a hibáink miatt szakadt meg a kapcsolat, egyszerűen így alakult az életünk. Mégis sokszor őt is árnyékként éreztem magam mögött, mert gyakran gondoltam rá, gyakran gondoltam arra, lehetnénk barátok. Jó érzés volt ráébredni, hogy ő is örült nekem. Persze ez nem egy örök barátságot jelent máris, sokkal inkább egy lehetőséget, egy régi ismeretség felelevenítéséhez és egy új barátsághoz. Vagy valami hasonlóhoz, a fene se tudja ;) 

Bár a zene egyértelműen szerelmesekről szól, én mégis úgy érzem ideillik.