...talán néha túl hosszú... 

Kedves Olvasók! 

Ti akik diákok vagytok, tudjátok miről írok. Ti akik nem, remélem ti megértitek. 

Nem könnyű diáknak lenni. Mármint jónak.  

Fogtátok már kedves Olvasók az iskolatáskánkat? Nos itt kezdődik a dolog, na persze nem a súlyon van a hangsúly, hanem a vaskos könyveken. Ha jó diák vagy megtanulod. Nem csak úgy nagyjából, 3-asra vagy akár 4-esre. Nem! Csillagos 5-ös a kötelező, anélkül ásd el magad. 

Gondoltátok volna, hogy ez sem elég? A hivatalos tankönyv kívülről fújása? Nem ám! Tovább kell menni, plussz anyagokat tanulni. A tanulás a hobbid kell hogy legyen. Erről kell olvasnod, filmet nézned, beszélgetned. Az életed minden részébe bele kell, hogy ivódjon.  

Szociális élet? Na ne röhögtess, felejtsd el! Hogy jutott eszedbe? A péntek és szombat este a trehányoknak jár, a jó diák ilyenkor is tanul. Na jó, ő is kikapcsolódik, olvas valami tanulós témában, csak most ő választhat. Ha nagyon engedékenyek vagyunk, filmet néz.

Most arra gondoltok legalább a jó diák jókat alszik. Neem, ő most nagyot nevet ezen. Alvásra elfecsérelni az időt? Mikor este annyi zavartalan idő van az iskolai tudás megszerzésére? Maximum egy pár órát a szükség kedvéért, de a kora reggel már követeli a tanulást.

Na jó, most kérdezitek, de mi van az érzelmekkel? Hisz a jó diák is gyerek/tinédzser! Hát nem. A jó diák nem érez. Senki iránt semmit. A jó diák nem ember, hanem egy gép, mely úgy működik ahogy a felnőttek világa diktálja.  

Kedves Olvasók! 

Én nem vagyok jó diák. Én ember vagyok. Néha csodálom őt, hogy tud mindent a tudomány és az iskola oltárán feláldozni. Számomra bebiznyosodott ma reggel, hogy ez nekem nem megy. Próbálom őt utánozni, hiszen ezt várják tőlem, ahogy minden diáktársamtól, de nem megy. Tudom, jöhetnek azok a szövegek, hogy ez semmi amit mi élünk át, gondoljunk bele ebbe, vagy abba a helyzetbe. Vagy esetleg diákoktól, hogy túl lehet ezt élni, most mit rinyálok, stb. S igazuk is van, jó helyzetben vagyunk, de nehézben. Jó lenne ha ezt a világ is végre meglátná. Az átlag diák nem superman, hanem ember. És az is marad.  

Naponta látom diáktársaimat. Rengetegen okosak, erősek, tele vannak életkedvvel, és mégis, félek el fognak veszni. Velem együtt. Ne haragudjatok, hogy félig-meddig nárcisztikusan kijelentem, de még csak nem is mi tehetünk róla. Olyan rendszerbe próbálnak beilleszteni minket ahová egy életrevaló fiatal nem beilleszthető. Kérdem én, akkor mi a teendő? Letörni a szarvainkat és magunk ellenében beilleszkedni, vagy a társadalommal szembemenni, mely végül az első opciót fogja eredményezni, szerencsétlen esetben szerényebb körülményekkel? Hol van ebből kiút? 

Kedves Olvasók! Ha tudjátok, segítsetek!