Kedves Olvasók! 

A fiatalfelnőttek élete nem egyszerű. Még csak most kezdjük a nagy betűs ÉLET "é" betűjét élni, s gyakran nehéz döntésekre kényszerülünk. Én egyre gyakrabban szembesülök, s biztos ismerős nektek is ez a kérdés: "Mire hallgassak, a szivemre vagy az eszemre?" Felmerül ez mindenhol, az emberi kapcsolatoknál, a pályaválasztásnal, szinte minden fontos döntésnél. Ti milyen választ adtok ilyenkor? Esetleg teljes a tanácstalanság? 

Elárulom nektek, én is így vagyok ezzel. 17éves vagyok, lassan nagykorú, s még azt sem tudom melyikben bízhatok jobban. Nyilvánvalóan az eszem lényegesen logikusabb érveket hoz fel. De mi lesz az érzelmekkel? Vajon ebben a mai materialista világban melyik által lehetek boldog ember? Logikus válasz lenne, hogy az ész útján, de a boldogsághoz nem biztosíték a hideg gondolkodás. Az ember érző lény. A szív kívánságait ugyanúgy teljesíteni kell, mint az észét.

Hiszen hány boldogtalan, mégis ebbe a hidegen gondolkodó világba besimult embert látunk. Sőt mi több, körül vagyunk véve velük. Frusztráltak, tele vannak gondokkal, semmire nincs idejük, fáradtak. Talán a logikus gondolkodás által rengeteg sikert értek el, de valahogy mégsem tudnak boldogok lenni. Hiányzik az életükből az a plusz amire az ember lelke teremtetett, az igaz szeretet. Mert bár a mai világ nagyon szeretné elnyomni, ki tudja mily' gonosz okokból, de szükségünk van arra, hogy szerressünk, s szeretve legyünk. Sokszor hallani tőlük ilyen mondatokat:"ha a szívemre hallgatok", "bárcsak ezt is megéltem volna", "ennyi és énnyi éves vagyok és nem éltem semmit". Ismerős idézetek? Nekem sajnos többektől igen. 

Ugyanakkor az sem tűnik jó megoldásnak, hogy a szívemre hallgassak. Rengeteg reményvesztett, álmotvesztett embert látni manapság. A megérzéseikre hallgattak, nem gondolkodták végig a lépéseiket logikusan, hiszen a szívük mást diktált, csak mentek előre. Végül egy kiégett, fásult élet jutott nekik, csak mert ezt a rendszer nem nekik találták ki. Nem tudtak belesimulni, lázadtak ellene. Ők ma némán sírnak, látni a szemükön. Visszasírják a múltat, ahol, ha okosabbak lettek volna, s nem holmi álmokat kergettek volna, ma máshogy alakult volna az életük.

Egyik se látszik egy boldog útnak. 

De kedves Olvasók, van itt akkor megoldás??? 

Egy bölcs ember azt mondta nekem: "Sacikám, okosan kell rendezni a dolgokat!" 

Először nem értettem ezt a mondatot, vagy inkább nem akartam érteni. Aztán, bár nem fűlött fogam ehhez a rögös úthoz, de rájöttem. Az embert azaz magunkat komplexen kell vizsgálnunk, egyszerre vagyunk anyag és lélek. S azt hiszem itt van a kutya elásva! Észnek és szívnek, bármily nehéz is, de kompromisszumot kell kötnie. Mert igenis nehéz, nem szabad alábecsülni a feladatot. Rengeteg megpróbáltatásnak vet alá az élet, hogy felrúgd ezt a törékeny békeszerződést, s háborút indítsd a szíved vagy az ész diktálta dolgaiddal szemben. De azt hiszem a mai világban bölcs és boldog ember aki ezt nem teszi. Kemény dolog ezt megtenni, küzdeni nap mint nap a békéért és a kompromisszumért, és sokszor nem is látni, mi lenne a megoldás. De én rájöttem, mindig ott van a válasz az eszem és a szívem mélyén. S talán egy nap mindketten meghálálják azzal, hogy egy szép és teljes életem lesz. 

Kedves Olvasók! Remélem a magatok csatája is mindennap békével zárul!:)