Ezer meg Ezer éve Keresem az Utam...

Ezer meg Ezer éve Keresem az Utam...

"A zene az kell..."

Bejegyzés alcíme...

2013. január 19. - Carlota

Kedves Olvasók! 

 A zene életünk során egy örök meghatározó élmény. Nem is vesszük észre, mennyire jelen van az életünkben, s ami viszont még nagyobb baj, hogy sokszor azt sem, hogy egy-egy előadó mennyire nekünk írta azt az adott dalt. Pedig, ha körültekintően járnánk a világban, lehet könnyebb lenne néhány dolgok megérteni, feldolgozni, elfogadni. Mert a zene nemcsak gyönyörködtet, hanem kifejez is. Olyan mint egy terápia, amit a Jóisten írt fel az embernek, hogy legyen mivel oldania a vállunkra került feszültségeket.

4 dalt hallgatok mostanában unásig. Magam is sokáig gondolkodtam azon, hogy miért. Újra és újra csak ez a 4 jár a fejemben, s hétvégén, a tanulás mellett csak ezt a 4 számot hallgatom. Hogy mi az oka, végül arra jutottam,  hogy egyrészt a fennt felsorolt dolgok tevékeny szerepet játszanak benne, másrészt mindegyiknél van egy-egy konkrét személyes dolog is, harmadrészt, meg azt hiszem én sem tudom pontosan. De egy dolog közös bennük: nem feltétlen a dallamukkal (bár mindegyiknek gyönyörű szerintem), hanem a tartalmukkal fogtak meg leginkább. Gondoltam megosztom veletek őket, hátha nektek is adhatok ezzel valamit.

1. Zagar - Wings of Love 

 

A szerelem szárnyai mindörökké

Betakarnak és megvédenek

Alattuk leszünk akkor is

Ha már nem ellenkezünk többé

Válaszaink kimondatlanok

Kéz a kézben megyünk majd

Nem beszélünk, nem sírunk

Csak megosztjuk azt, amink megmaradt! 

Ez a dal csak mostanában került be a csapatba. Hogy miért szeretem? Mert egyszerű, tiszta és kifejező. Nincsenek túlbonyolított dallamok, sem cifra szöveg. Csak mi, emberek akik szeretünk vagy szeretetre vágyunk. Pontosan ezért tetszik az egyszerűsége, mert kifejezi azt amire kicsit én is vágyom. Igaz szeretetre, szerelemre. 

2. Gotye - Somebody that I used to know  

 

Most és akkor arra gondolok, mikor együtt voltunk
Mikor azt mondtad, hogy olyan boldog voltál, majd belehaltál
Azt mondtam magamnak, jó vagy nekem
De veled olyan magányosnak éreztem magam
De szerelem volt, és erre a fájdalomra még mindig emlékszem

Egy bizonyos mennyiségű fájdalomtól függővé válsz
Mintha végig beletörődnél
Végig
És mikor rájövünk,hogy ez így nem stimmel
Azt mondtad, hogy még lehetünk barátok
De bevallottam, hogy jobb, hogy vége lett

De neked nem kellett volna letörnöd engem
Úgy tenni, mintha soha nem történt volna meg
És köztünk semmi nem volt
Nekem nem kell a szerelmed
De úgy kezelsz, mint egy idegent
És ez durva érzés
Nem kellett volna ilyen alacsonyra süllyedned
Elajándékoztad a cédéidet
És megváltoztattad a telefonszámodat
Azt hiszem, ezt nem vártam tőled
Már csak valaki vagy, akit valaha ismertem
Most és akkor arra gondolok, hányszor vertél át
És elhitetted velem, hogy az én hibám
Én nem akarok így élni
Olvasni minden szóban, amit mondasz
Azt mondtad, felejtsük el
De én nem akarlak rajtakapni valakivel, akit valaha ismertél

De neked nem kellett volna letörnöd engem
Úgy tenni, mintha soha nem történt volna meg
És köztünk semmi nem volt
Nekem nem kell a szerelmed
De úgy kezelsz, mint egy idegent
És ez durva érzés
Nem kellett volna ilyen alacsonyra süllyedned
Elajándékoztad a cédéidet
És megváltoztattad a telefonszámodat
Azt hiszem, ezt nem vártam tőled
Már csak valaki vagy, akit valaha ismertem

Valaha ismertem
Akit valaha ismertem

Valaki.... 

A dal nagyon kifejező. Érdekes, mikor először hallottam még nem is a mondanivalója keltette fel az érdeklődésem. Nem is figyeltem rá, csak a dallamára. Egy különösen nehéz estémen egyfolytában ez a dallam járt a fejemben, és addig dúdolgattam amíg rá nem kerestem, s meg nem hallgattam. Akkor tűnt fel először, hogy a szövege akkor és ott mennyire betalált. Mintha csak küldték volna nekem. Úgy gondolom a klip is meglepően kifejező lett. Ha jobban megnézem a férfi szemeit, aki a filmben szerepel, nos az valódi fájdalmat tükröz. Ahogy énekelnek egymással a klip közepén a lánnyal, az tényleg arra emlékezteti az embert amit maga is megélt. Ez persze most borzalmasan hangzik, de van, hogy erre szükség van. Hiteles mű, szép dallam és nekem az egyik mostani kedvencem, hiába annyira felkapott.  

3. Ed Sheeran - Give me love  

 

Szeress úgy, mint ő
Mert az utóbbi időben egyedül ébredek
Festékként hullt könny a pólómra
Megmondtam, hogy hagyom őket elveszni
És hogy harcolni fogok a helyemért
Ma este talán felhívlak
Miután a vérem alkohollá válik
Nem, én csak tartani akarlak

Adj nekem egy kis időt, vagy égesd el 
Elbújunk majd, és megváltoztatunk mindent
Minden, amit akarok, az a szád íze
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem

Szeress úgy, mint ezelőtt soha
Mert az utóbbi időben többet sóvárogtam
És már egy ideje, de még mindig ugyanazt érzem
Talán el kellene engednem téged
Tudod harcolni fogok a helyemért
És ma este fel foglak hívni
Miután a vérem fulladozik az alkoholban
Csak tartani akarlak

Adj nekem egy kis időt, vagy égesd el 
Elbújunk majd, és megváltoztatunk mindent
Minden, amit akarok, az a szád íze
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem

Adj nekem egy kis időt, vagy égesd el 
Elbújunk majd, és megváltoztatunk mindent
Minden, amit akarok, az a szád íze
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem

Adj nekem egy kis időt, vagy égesd el 
Elbújunk majd, és megváltoztatunk mindent
Minden, amit akarok, az a szád íze
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem

Adj nekem egy kis időt, vagy égesd el 
Elbújunk majd, és megváltoztatunk mindent
Minden, amit akarok, az a szád íze
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem
Oh, szeress engem

Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves

Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves
Szeress engem, kedves (szeress engem,szeress engem,szeress engem)

Szeress engem, kedves (szeress engem)
Szeress engem, kedves (szeress engem)
Szeress engem, kedves (szeress engem)
Szeress engem, kedves (szeress engem, szeress engem)
Szeress engem, kedves (szeress engem)

Oh szeress engem 
Oh szeress engem 
Oh szeress engem 
Oh szeress engem 

Ezt a dalt már kiraktam egyszer a blogomba, s nem is véletlenül áll ebben a listában is. A szalagavató bálunkon erre a dalra keringőzött az osztály, így különösen közel áll az én és az osztályom szívéhez is. De nemcsak ezért hallgatom annyit mostanában. A dallama melankólikus és lágy, az üzenete pedig szívhez szóló. Kivételesen nem annyira a saját életemre vonatkozóan van személyes tartalma, hanem egy barátom életére nézve. Mindig ő jut az eszembe róla, s azt kívánom bárcsak többet tudnék segíteni ebben az ügyben neki. 

4. Ákos- Érintő (Duett janicsák Vecával) 

  

Bársonyos, tiszta és hideg,
Az égbolt felettünk remeg,
Sok bámész csillag minket néz,
Az ember alig érti meg.

Kábán, vakon, részegen,
Futunk át az életen,
A félelem hajt, mint a szélvész.

A vágyak sorban állnak,
Vége lesz hamar a bálnak,
Oh bárcsak érinthetnél!
Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném!

Bár minden egész eltörött,
Létezik IGAZ és ÖRÖK!
De jól vigyázz, ha gondolsz rá,
Az ördög rögtön felröhög.
A virághabos fák alatt,
Ölelkezik két pillanat,
Elillanunk, elomlunk porrá.

A vágyak sorban állnak,
Vége lesz hamar a bálnak,
Oh, bárcsak érinthetnél!
Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném!

Akad, aki érti mit jelent,
Hogy a húr csak megfeszülve zeng,
Akad, aki érti mit jelent,
Hogy az a húr csak megfeszülve zeng!

(A vágyak sorban állnak,
Vége lesz hamar a bálnak,
Oh, bárcsak érinthetnél!
Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném!) 

Kedves Olvasók! Nem véletlenül hagytam meg legutoljára ezt a dalt. Ákos számomra egy nagyon különleges előadó, hiszen a legkedvesebb dalom, mondhatni a Himnuszom tőle származik. Az életemnek a mostani szakaszáról is írt egy dalt, azahogy sokkal inkább arról mitől félek, s mire vágyom. Ez a dal pontosan ezeket fejezi ki, méghozzá páratlan hangokkal, s hihetetlenül kifejező szöveggel. Nem véletlen az sem, hogy a Janicsák Vecával levő közös duettüket hallgatom. Azt hiszem így lehet leginkább értelmezni ezt a dalt. Ó, bárcsak érinthetném!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://carlota.blog.hu/api/trackback/id/tr965026464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mogyee 2013.01.22. 01:04:36

I JUST WANNA HOOOOLD YOOOOOUUUUUUUUUUUUUUUUU!!!!!!

Khm, elnézést, de ha ez a dal előkerül, nekem már mindig csak ez fog beugrani :) Köszönöm a bejegyzést, jó volt olvasni/hallgatni/nézni. Szegény Janicsák Veca továbbra sem lett szimpatikus, de itt nagyon szépen egybecseng a hangjuk. Tetszik!

(Offtopic: Amúgy belegondolva a Give me love-ból ez az egy mondat tökéletesen kifejezi, amit én érzek ezzel a barátunkkal kapcsolatban. Ja, meg persze Ed Sheerannek pofátlanul szép a hangja. Ja, és végül, sehol egy Pál Dénes produkció?)

Carlota 2013.01.28. 17:45:17

@Mogyee: Nekem mindig az a kép jut eszembe, ahogy fenn a kezünk és forgunk :P Örülök, ha megörvendeztettelek vele, bár nem értem mi bajod Janicsák Vecával. Itt szerintem kifejezetten érzelemmel énekel, igaz, ezt te is elismerted :)

(Hát igen , bár már megoldódott a dolog látszólag, de én is még mindig így érzek, pedig hivatalosan nem kéne :S Öhm, Pál Dénes majd akkor, ha lesz saját száma :D )
süti beállítások módosítása