Hittem a tündérmesékben. Hittem, hogy a világ is lehet egy tündérmese, csak dolgoznunk kell rajta. Ha egy éve megkérdeznek erről még ezt válaszolom. És ma? Én igazán, én nagyon...nagyon szeretnék. De félek, felnőttem.

Azért reménykedem, hogy hamarosan újra a naiv lányka lehetek. Aki hisz a tündérekben.:)

Kedves Olvasók! 

Alisterrel nemrégiben beszélgettük, hogy az emberi hülyeségnek nincsenek határai. A történelem számos helyzetben igazolja ezt. Ha visszalapozunk egy-egy történelemkönyv hasábjain kedvünk lenne néhol sírni, de az is lehet, hogy a szörnyűségtől inkább nevetni. Kinek hogy tetszik. Én szeretném megosztani veletek a szerintem legszánalmasabb történéseket. 

Az egyik ilyen borzalmas baklövés, amely inkább a gyógyszeripart minősíti az a Grünenthal vállalat "különösen 

 javallt" gyógyszere a Thalidomid. A vicc az egészben az, hogy csodaszernek indult. Egy csodálatos nyugtatószer, amelyet még a kismamák is használhatnak minden különösebb baj nélkül. Legalábbis így volt reklámozva. A világ számos szegletében valósággal kapkodtak érte, mit sem tudva arról, hogy a gyógyszer nincs rendesen letesztelve. 

1950-es években fejlesztette ki ezt a gyógyszert a Grünenthal. A II. világháború után a vegyi anyagokat előállító gyárak minden bajt orvosló csodaszerek készítésére álltak át. A Grünenthal is egy ilyen vállalat volt, amely éveken át antibiotikumokat gyártott, s értékesített többek közt Amerikának is. Az 1950-es években azonban számos visszajelzés érkezett orvosoktól, akik pontosan dokumentált esetek küldtek el, melyekben az állt, hogy több gyógyszerük súlyos mellékhatásokat, sőt olykor halált is okoznak. Ennek ellenére a cég figyelmen kívül hagyta ezeket a kockázatokat, és a nyugtató- és altatószerek gyártásában is színre lépett. Ilyen gyógyszerük volt a thalidomid. 

A gyógyszer nagyon is népszerűnek bizonyult, mivel a nyugtató altató hatása mellet hatékonyan enyhítette a várandós kismamák reggeli rosszullétét és jobban tudtak tőle aludni is. Más szerekkel többek közt aszpirinnal vegyítették, így csökkentvén a fejfájás, migrén, köhögés, meghűlés, influenza, asztma, idegfájdalom és idegkimerültség tüneteit, de a túl eleven csecsemőket is ezzel csillapították le. 1957-re már a világ 50 országában forgalmazták. Angliában, komoly hangsúlyt fektettek arra a reklámra miszerint várandós nők is fogyaszthatják. 

A valóságban azonban a thalidomid átjutott a méhlepényen, elzárta a vérerek fejlődését, ami a magzat súlyos fogyatékosságához vezetett. Az első három hónapban, különösen a terhesség 25.-50. napján, elég volt egy alkalommal bevenni, hogy a mellékhatások kialakuljanak. A rendellenességek között gyakori volt a torz vagy esetleg hiányzó végtag. Körülbelül 46 országban legalább 15.000 magzatot érintett, akik közül 12.00 rendellenességgel jött világra, a harmaduk pedig a születése után egy évvel bele is halt.

A gyógyszerrel kapcsolatos problémák pedig már kezdettől fogva láthatóak voltak. A tesztek (hivatalosan) semmi károsat nem mutattak ki ugyan, de gyógyszergyárban dolgozók gyermekei gyakran születtek valamiféle rendellenességgel. Az első ilyen fogyatékkosságal született csecsemő 1956 karácsonyán született meg, a gyógyszert pedig csak 1957-ben kezdték el forgalmazni. 1960-ban növelték a forgalomba jutását, pedig ekkor már számos helyről érkeztek visszajelzések, jelentések, melyek mind rendellenességekről, deformációkról szóltak. 1960-ban növelték  a forgalomba kerülő mennyiséget, és a gyógyszer népszerűsége a csúcson volt. A szert 14 vállalat, rengetegországban, harminchét különböző márkanéven, vény nélkül árusította. 

A thalidomid nagy előnye az volt, hogy szinte lehetetlen volt öngyilkosságot vele elkövetni, ami a nyugtató és altatók esetén nagy súllyal esik latba. Azonban már 1959-ben egy bázeli orvos így írt a thalidomidról:" Borzalmas szer. Soha többet." Ez az orvos is észlelte a szer idegrendszerre gyakorolt hatását. 

1960-ra  Grünenthal elhatározta, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi hivatal (FDA) engedélyét kéri az Egyesült Államokban történő forgalmazáshoz. Ekkor jelent meg Francees Oldham Kelsey akit nem igazán nyűgöztek le azok a tanulmányok melyek a gyógyszer biztonságosságát igazolták. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy kutatási területe pont a mérgező anyagok terhesség alatti szervezetbe jutása volt. Kelsey nem engedélyezte a szer forgalmazását az Egyesült Államokban, még a helyi gyógyszergyárak erőteljes nyomásának ellenére sem. 

1961 áprilisában az ausztráliai William McBride doktor megdöbbentette, hogy egymás után milyen sok csecsemő születik végtag- és bélrendellenességgel kórházában. Kutatásba kezdett s hamar fényt derült rá, hogy az érintett anyákban egy dolog volt közös: a thalidomid. Bár értesítette az érintett gyárat, jelentését azonban figyelmen kívül hagyták. Az elkeseredett McBride levelet írt a The Lancet nevű orvosi folyóiratnak, amelyben írását publikálták A thalidomid és a veleszületett rendellenességek kapcsolata címen 1961 decemberében. Nyugat-Németországban egy dr.Widukind Lenz nevű orvos is felfigyelt a károsodott végtagokra és november közepére hasonló következtetésre jutott McBridedéval. November 16.-án ő is kifejezésre juttatta kétségeit a Grünenthallal, ám még a sajtó erőteljes s nyomása mellett is 10 nap kellet ahhoz, hogy bármi történjen. 1961. november 26-án Nyugat-Németországban, majd pár nappal később Nagy-Brittaniában és Ausztráliában vonták ki a forgalomból a gyógyszer egyes változatait, ám bizonyos készítmények márciusig kaphatóak voltak. Sőt, néhány országban, például: Braziliában 1962 júniusáig, Spanyolországban májusig, Olaszországban még 10 hónapig, Japánban-vény nélkül vásárolható szerként- 1963-ig. 

A gyógyszervállalatok reakciói nemigazán voltak megfelelőek. Nem voltak hajlandóak elismerni a hibát és kártériteni az áldozatokat. 1972-ben a the Sunday Times of London egy cikket jelenített meg, melyben nyíltan elítélte a céget, amiért nem kártalanítja az áldozatokat. A szerzők 1950-es jelentéseket feltárnak, melyeket maga a vállalat készített thalidomid gyermekek idegrendszerére gyakorolt hatásáról. A válasz a cég részéről azonnali per és a további cikkek megsemmisítése volt. A per végül az 1979-es Európai Bíróságon zárult le, az újságírók győzelmével. Ezzel persze nem zárult le a történet, számos cikk látott napvilágot melyekben azt kérdezik vajon hogyan történhetett meg ez az egész. Egyes feltételezések odáig elmennek, hogy a szer előállítói vagy náci elvek örökösei voltak vagy egyenesen olyan náci tudósok akik megmenekültek a bűnvádi eljárás alól és tovább tevékenykedtek.

A következmények sora nem zárult le, ugyanis a thalidomid visszatért. Kiderült róla, hogy az AIDS és lepra kezelésében hatásos továbbá a rák terjedését is akadályozza. Ezeket a jótékony hatásokat ugyanabból a sajátosságából váltja ki  ami miatt végzetes hatást gyakorolt a terhes nők magzatjára. Jelenleg az FDA ideiglenesen engedélyezte. ahhoz azonban ragaszkodott, hogy ne a gyógyszergyárak által választott elnevezést kapja, hanem Thalomid legyen, így emlékeztetve a vásárlókat a gyógyszer történetére. A Grünenthal vállalat honlapján ez olvasható: "Ismét igény van a thalidomid tartalmú gyógyszerekre". Ez az állítás kitűnően megmutatja, hogy elveik nem változtak azóta sem semmit. A piacra dobás fontosabb, mint az egészség.  

Kedves Olvasók! Durva képeket direkt nem raktam ki éppen eléggé sokkoló maga a történet.Aki mégis meg szeretné nézni őket ITT megteheti. S hogy miért éppen ez történet jutott eszembe? Képzeljétek, beteg lettem. 

/Forrás: Encyclopedia Idiotca/

 Kedves Olvasók!

 Hölgytársaim! 

Azt hiszem a kezdet kezdete óta kijelenthetjük, nőnek lenni klassz dolog. Sőt, egyszerűen fantasztikus. Nem véletlenül mondják ránk a férfiak, hogy mi vagyunk a szebbik nem. Azt hiszem joggal kijelenthetem, megérdemeltük ezt a címet. Érzelmesebbek, érzékenyebbek, talán néhol figyelmesebbek vagyunk mint az erősebbik nem. Arra teremtettünk, hogy kihordjuk az utódunkat, a kis életkezdeményt, s 9hónapig saját szervezetünk táplálja őt, sőt még születése után is. Igen, ez a mi feladatunk, s kaphat ennél nagyobb bizalmat bárki? 

Férfi világban élünk. Női egyenjogúságról beszélünk,(amit meg is kaptunk, csak kissé félreértett formában), de férfi világban élünk. Kemény munkatempó, sülyos terhek,rengeteg felelősség. A nőnek továbbra is megmaradt a családfenntartó szerepe, de emellet ő is robotol nap 8, 16, 24 órákat. Akarom mondani 24 órát bárhogy számolom robotol, hisz a családfenntartó munka 24 órás odafigyelést igényel. A gyengébbek elhullanak, de általában, ha meggebed a többség is bírja. Gyengébbik nemnek hívnak minket, de bivalyerősek vagyunk. 

Igen, csodálatra méltóak vagyunk, hisz az egész világ terhét cipeljük, és mégis mosolygunk. Igen, megérdemeljük, hogy ez a férfiak által vezetett világ megbecsüljön minket. Igen, megérdemeljük a szavazati jogot. Igen, megérdemeljük a tanulás és munkalehetőséget. Igen, megérdemeljük az egyenjoguságot!  

DE! Kedves feminista olvasó(i)m! 1.Nem gondoljátok, hogy kicsit félre lett értve ez az egyenjoguság kérdés? 2. Miből gondoljátok, hogy nincs szükségünk férfiakra? 

Az 1. kérdéssel kezdeném. Szép dolog az egyenjogúság. Tényleg megérdemeljük. De nem lett ez egy kicsit félreértve? Nyilván ez nem csak a ti hibátok, valahol az egész világ félreértette ezt a kérdést. Most ott tartunk, amit a bejegyzés elején leírtam. Több műszak+család. Emellé hulla fáradtság társul. Ennek nem így kellene lennie. Mint azt írtam, a nő a család az otthon fenntartására, békéjének és nyugalmának megőrzésére lett kitalálva. Arra, hog otthon mosolyt csaljon mindenki arcára. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne dolgozzon. Dehogynem, ha szeretné. De ne kelljen munka és család közül választania, hisz megilleti mind a kettő. El kell fogadni, hogy az az ember nőből van, s bizony a világnak ehhez kellene alkalmazkodnia. A női egyenjogúságnak arról kelllene szólnia, hogy a világ a NŐT tartja egyenjogúnak, nem egyenjogú terhekkel ruházza fel. 

2. Nincs szükségünk a férfiakra? Hello, és az utódláskérdés? Induljunk ki csak ebből, akkor hogyan fogunk szaporodni? Osztódunk? Neeem, a férfiakra már csak emiatt is szükség van.  De nemcsak emiatt. A nő és a férfi egymásnak lett teremtve, ugyanaz az érem két oldala. S bizony nem élhet az egyik a másik nélkül. A nő házias-a férfi dolgos, a nő emocionális-a férfi-racionális, a férfi nemz-a nő kihord. Tudnunk kell nemcsak elfogadni, hanem szeretni társainkat. Szükségünk van rájuk a különbözőséguk miatt is. gondoljunk csak bele milyen unalmas lenne az élet nélkülük, és a kis hülyeségeik nélkül (bocs fiúk:P) 

Hatalmas feladata van a női nemnek. Szelíden s lágyan állni a világ kemény dolgaihoz. Kitartani a társa mellet, s segíteni őt egy életen át. Meleg kis családi fészket varázsolni az otthonból kizárva a tomboló külvilágot. Kihordani, megszülni, s felnevelni(nyilván a férfi segítségvel) a jövendő kor embereit, a jövendő nemzedéket. Egyszerűen boldogságot s emberséget csempészni a hideg világba.

Egymondattal: A feladatunk az, hogy megtanuljunk NŐKnek lenni.

Megjegyzés: A feministák alapelvei közt nem szerepel, hogy nincs szükségünk a férfiakra, ez csupán néhány nagy radikális szerint van így.

 Kedves Olvasók! 

A fiatalfelnőttek élete nem egyszerű. Még csak most kezdjük a nagy betűs ÉLET "é" betűjét élni, s gyakran nehéz döntésekre kényszerülünk. Én egyre gyakrabban szembesülök, s biztos ismerős nektek is ez a kérdés: "Mire hallgassak, a szivemre vagy az eszemre?" Felmerül ez mindenhol, az emberi kapcsolatoknál, a pályaválasztásnal, szinte minden fontos döntésnél. Ti milyen választ adtok ilyenkor? Esetleg teljes a tanácstalanság? 

Elárulom nektek, én is így vagyok ezzel. 17éves vagyok, lassan nagykorú, s még azt sem tudom melyikben bízhatok jobban. Nyilvánvalóan az eszem lényegesen logikusabb érveket hoz fel. De mi lesz az érzelmekkel? Vajon ebben a mai materialista világban melyik által lehetek boldog ember? Logikus válasz lenne, hogy az ész útján, de a boldogsághoz nem biztosíték a hideg gondolkodás. Az ember érző lény. A szív kívánságait ugyanúgy teljesíteni kell, mint az észét.

Hiszen hány boldogtalan, mégis ebbe a hidegen gondolkodó világba besimult embert látunk. Sőt mi több, körül vagyunk véve velük. Frusztráltak, tele vannak gondokkal, semmire nincs idejük, fáradtak. Talán a logikus gondolkodás által rengeteg sikert értek el, de valahogy mégsem tudnak boldogok lenni. Hiányzik az életükből az a plusz amire az ember lelke teremtetett, az igaz szeretet. Mert bár a mai világ nagyon szeretné elnyomni, ki tudja mily' gonosz okokból, de szükségünk van arra, hogy szerressünk, s szeretve legyünk. Sokszor hallani tőlük ilyen mondatokat:"ha a szívemre hallgatok", "bárcsak ezt is megéltem volna", "ennyi és énnyi éves vagyok és nem éltem semmit". Ismerős idézetek? Nekem sajnos többektől igen. 

Ugyanakkor az sem tűnik jó megoldásnak, hogy a szívemre hallgassak. Rengeteg reményvesztett, álmotvesztett embert látni manapság. A megérzéseikre hallgattak, nem gondolkodták végig a lépéseiket logikusan, hiszen a szívük mást diktált, csak mentek előre. Végül egy kiégett, fásult élet jutott nekik, csak mert ezt a rendszer nem nekik találták ki. Nem tudtak belesimulni, lázadtak ellene. Ők ma némán sírnak, látni a szemükön. Visszasírják a múltat, ahol, ha okosabbak lettek volna, s nem holmi álmokat kergettek volna, ma máshogy alakult volna az életük.

Egyik se látszik egy boldog útnak. 

De kedves Olvasók, van itt akkor megoldás??? 

Egy bölcs ember azt mondta nekem: "Sacikám, okosan kell rendezni a dolgokat!" 

Először nem értettem ezt a mondatot, vagy inkább nem akartam érteni. Aztán, bár nem fűlött fogam ehhez a rögös úthoz, de rájöttem. Az embert azaz magunkat komplexen kell vizsgálnunk, egyszerre vagyunk anyag és lélek. S azt hiszem itt van a kutya elásva! Észnek és szívnek, bármily nehéz is, de kompromisszumot kell kötnie. Mert igenis nehéz, nem szabad alábecsülni a feladatot. Rengeteg megpróbáltatásnak vet alá az élet, hogy felrúgd ezt a törékeny békeszerződést, s háborút indítsd a szíved vagy az ész diktálta dolgaiddal szemben. De azt hiszem a mai világban bölcs és boldog ember aki ezt nem teszi. Kemény dolog ezt megtenni, küzdeni nap mint nap a békéért és a kompromisszumért, és sokszor nem is látni, mi lenne a megoldás. De én rájöttem, mindig ott van a válasz az eszem és a szívem mélyén. S talán egy nap mindketten meghálálják azzal, hogy egy szép és teljes életem lesz. 

Kedves Olvasók! Remélem a magatok csatája is mindennap békével zárul!:)

 Kedves Olvasók! 

Valami hiányzik. Valami hiányzik belőlem, vagy mellőlem. Nem tudom, hogy mi az, azt sem hogy hol találhatom meg, de borzasztóan hiányzik.  

Üresnek érzem magam. Öregnek, fáradtnak és megtörtnek lelkileg, pedig csak 17éves vagyok. Ráadásul mindenem megvan! Van egy csodálatos párom, nagyszerű barátaim, úgy néz ki, most még jól tanulok. Semmi okom nincs az ürességre. Nevetnem, kacagnom kellene, s talán kacagok is, de nem teljes szívből... 

Elhagytam valamit. Eddig megvolt, és most elhagytam... 

De mi az? S hol találom? Ti tudjátok kedves Olvasók? Ha igen, akkor kérlek segítsetek...

 A sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
 A megnyitó beszédében ezt mondta: - "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak Istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek Istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az Úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."
 - "Hogyan tegyük ezt?" -- kiabálták a démonjai. -"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat" - válaszolta : Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek
 kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát. Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól! Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek...hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világias zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel. Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szükségük van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését. Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba. Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
 'Működni fog! Működni fog!'
 Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
 

Kedves Olvasók!  

Függetlenül attól, hogy keresztények vagytok-e vagy sem, mondjátok csak, szerintetek sikerült a Démonok terve? Én elszomorodtam mikor körülnéztem...

 Nem fogja olvasni akinek szánom. Ha olvasná sem értené. 

De tudnod kell, nem lehetek mindig Hamupipőke. Elvesztesz hidd el, ha ketrecbe zársz. Félek, örökre... 

 A fenti dal minden egyes sora igaz ránk. Te miért nem veszed észre?

 Kedves Olvasók! 

A napokban(sőt az utóbbi években) Mogyee és én erőteljesen bíráltuk saját korosztályunkat, a tinilányokat. Arra jutottunk, hogy sajna vannak olyan lányok, akik, ha szárnyuk lenne, angyalok nem is, de annál tökéletesebb libák lennének.  Elgondolkodtam, ha lenne egy határozó az ember életszakaszaira akkor vajon a tinilány címszó alatt mi szerepelne. Szerintem valami hasonló: 

Tinédzser (lány kategória) 

Napjaink lány tinédzserei éppoly változatosak mint más állatfajok, például a pillangók, bár szó mi szó jobban lehetne többségüket a hernyóhoz hasonlítani. A fajok nemhogy országonként, de sokszor országokon belül városonként változnak, s sok esetben keveredések is előfordulhatnak. Határozónk összegyűjtött néhány Magyarországon honos alaptípust. 

 

1.A divattini: E faj tollazata rendszertelenül változik mindig az aktuális divatnak megfelelően. Az utóbbi időben Fila táskával, vastag keretes divatszemüveggel, rossz minőségű műanyag órával, Convers, Etnies, DC cípőben találhatóak meg. Fontos hangsúlyozni, hogy a tinidivat szerint cserélik tollazatukat, így gyakran egészen őrült értelmetlen és extrém cuccokat is képesek hordani. Vadászati területeik: KFC, McDonalds, Burger King, gagyi boltok. Érdekességük, hogy bár egy komoly fogyatékossággal rendelkenek (agy hiánya) ennek ellenére mégis életképesek. Ez a tudósok számára máig megmagyarázhatatlan rejtély. 

 

2.Miss P*csa, a gimnázium szépe: Nem tévesztendő össze a divattinivel. E faj tollazata a híres újságokban szereplő állatok tollazatát utánozza (általában modellek). Jellemzőjük, hogy úgy néznek ki, mintha egy magazin címlapjáról léptek volna ki. Fontos megjegyeznünk, hogy ez a faj nem elégszik meg az egyszerű iskolatáskával. Valami mazohista indulattól vezérelve ők már úgynevezett "szütyőt" hordanak, amely ennél a fajnál később komoly gerincproblémákhoz vezet. Érdekes, hogy a legtöbbjük szőke hajat visel, s az agy nevű szervnek ők is sokszor híján vannak. Ez a faj is egyellőre a kutatás fázisban van. Vadászati területeik: Zara, H&M, Promod, Gucci, Dolce 'n Gabbana stb. (Bár ezek valóban ruhaboltok, ez a faj nem táplálkozik, ugyanis állandóan túlsúlyosnak érzi magát.) 

 

3.A sarkitini: (A névben szereplő sarki nem összetévesztendő az északi sarokkal. A faj elnevezője egy egészen másfajta sarokra gondolt.) Ez a faj talán az egyik legvisszataszítóbb a tinilányok közül. Csak SZERETNÉNEK hasonlítani a Miss P*csákra, de mind az ízlástelenségük, mind a természetük ezt megakadályozza. Jellemző tollazatuk egy csík a csípőn (ugyanis  ezt a fajta ruhaneműt rövidége miatt nem lehet már a szoknya kategóriába sorolni) és valami fölső tollazat amely a nyaktól a köldökig általában hiányos. Érdekes képességük, hogy a lábukhoz 10-20 centis sarkakat növesztenek és azzal együtt is képesek járni. Bár elég sok egyednél ez csak botladozással együtt figyelhető meg. Talán ennek köszönhető, hogy az agy nevű szervnek sajna ők is teljesen híján vannak, de pozitívum, hogy a többi fajjal ellentétben ők nem próbálnak meg úgy tenni mintha lenne nekik. Vadászati területeik: Az első faj akiket ritkán találhatunk meg plázákban. Ők egészen más környékeken (ágyakban) fordulnak meg, ám határozónknak nem áll módjában leírni eme helyszíneket. 

 

4.Az emo: Kétségkívül az egyik legérdekesebb tinfaj az összes közül. Az egyik szemük sír a másik haj. Érdekességük, hogy nincsenek hím és nőstény egyedek, tehát nem képesek a szaporodásra. Emellett a faj egyik furcsa rituális szokása az önpusztítás. Ezzel kapcsolatban tudósok egy csoportja már elindított kutatásokat, ám az eredmények még titkosítottak. Annyi bizonyos, ha ez a tendencia megmarad, ez a faj néhány éven belül a kihalás szélére kerül , esetleg teljesen ki is pusztul. Vadászati területeik: sötét utcák, gilette boltok 

 

5. A gót: Ez a fajt nyakig fekete tollak borítják, s általában igen extrém a küllemük. Vadászati területük a temető, s emiatt úgy érzik ők a csúcsragadozók a tinik közt. Sajnos mivel ez a faj is az agya helyén mosogatólét tart, így nehéz lenne nekik elmagyarázni, hogy nem azok.

 

6.Az egyedi: Ez a faj az egyetlen aki rendelkezik az agy nevű szervvel, így csak a fajtársai közt tud bármilyen nemű kapcsolatot létesíteni. Érdekességük, hogy bár nincs meghatározva konkrét tollazat mégis fel lehet ismerni őket, általában a tekintetükből vagy egy egyszerű beszélgetésből. Mivel rendelkezik agy nevű szervvel a fent említett fajok többségében nem kedvelik. 

(Határozó vége)

Kedves Olvasók!

A fent említett fajok közül az egyedin kívül azt javaslom kerüljétek el mindet a szintén fent említett okokból. Természetesen akadhat egy két kivétel, de én aki köztük élek, azt mondom nagyon kevés. S ez bizony valahol nagyon elszomorító, hiszen ők lesznek a jövő, s azt hiszem a leírtak alapján nem nehéz kitalálni mi lesz belőlük. Kérlek titeket, drága Olvasóim (bár tudom ezt magatok is tudjátok) , ha eljön az idő a családalapításra (vagy talán már el is jött) igyekezzetek olyan gyermekeket nevelni akiket csak az utolsó kategóriába tudnék besorolni. Aki hozzá is tud tenni a jövendő életünkhöz.

Ne kérdezd, mellém ülsz-e, ha egyedül ér, ami bánt
Kegyetlen perc már rám is várt.
Mesélj, mondd el benned merre tart a világ
Mi az mi fűt, mi hajt tovább?

Segíts, ha elfeledném, nemcsak ünnep vár,
Hogy nem mindig szép, de nem mindig fáj,
Hát követem, bárhová hív már.

Valahol egy álmos éj mélyén
A dallamokba bújt szavak végén
Éreztük, hogy nincs is szebb bolygó,
hogy minden, minden épp így jó.
Mert minden árny próbál,
És minden fény formál,
Hát nem mindig szép, de nem mindig fáj
Szeretem minden percét már.

Kerestem mindenhol és rám talált ami kell,
Azért nincs út, hogy tévedj el.

Segíts, ha elfeledném, nemcsak mámor vár,
Hát nem mindig szép, de nem mindig fáj
Viselem minden arcát már.

Valahol egy álmos éj mélyén
A dallamokba bújt szavak végén
Éreztük, hogy nincs is szebb bolygó
Hogy minden, minden épp így jó
Mert minden árny próbál
És minden fény formál
Hát nem mindig szép, de nem mindig fáj
Szeretem minden percét már.

 

Minden sora neked szól.

Gondolom nem kell magyaráznom mennyire kimerítően rohanó világban élünk. Mindenki lót-fut, sokszor nem is látni merre. Csak siet. Hiszen ott a számla, a jövendő hivatásunkra való készülés vagy éppen feltétlenül szükségünk van valami szükségtelen dologra. Minden korosztály megtalálja sietségének okát, s ahogy növekszünk bizony egyre súlyosabb okok követelik meg lógó nyelvünket. Szó se róla, bírjuk, igazán bírjuk...de... 

...nem feledkezünk meg közben valamiről?  

Kedves Olvasók! 

Mennyire figyeltek másokra? Mennyire figyeltek szeretteitekre? 

Én úgy gondolom a mai világnak ez egy hatalmas nagy hibája. Elfeledkezünk egymásról. Sokszor nem szándékosan, hiszen teljesen érthető: ezt feltétlen el kell intézni, az egyszerűen kihagyhatatlan alkalom, esetleg iszonyatos nap, hét, hónap, év áll mögöttünk. Mindig van indok és mindig jogos. Belekerülünk egy rohanás örvénybe amelyből úgy tűnik nincs kiút. Talán valahol nem is keressük. Hiszen egyszerűbb azt választani, hogy csak magammal törődök, ugyanis nekem is megvan a magam baja, méghozzá nem is kevés, ráadásul a többi ember sem foglakozik az én problémámmal. Beletörődöm inkább a kemény kötelességekbe, s elfeledkezem az igazán fontos dolgokról, vagy inkább személyekről. Igen, egyszerűbb ezt választani. De nem gondoljátok, hogy ilyenkor legyőz a rohanás?  

Szeretni nem puszta szó, mondja ezt egy evangélikus ének. S milyen igaz! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfeledjük, mit jelent igazán szeretni, bármennyire is nehéz megvalósítani néha. figyelni kell a másikra. látni igazándiból mit rejt a szeme, s mellette állni, ha boldog vagy ha bánatos. Hiszen nem a szereteinkért élünk kedves Olvasók? Szerintem miattuk érdemes élni, s vállalni az élet nevű mókuskereket. Ne feledjük el hát, miért is rohanunk, s akkor időnként meg is tudunk állni, hogy figyeljünk egy kicsit a másikra. Ha többen vagyunk, hosszútávon gyorsabbak is vagyunk.:)

Mi lenne ha egy napra félrerakná mindenki a saját indokait, problémáit, bajait? Mi lenne, ha egy napig csak a másikra figyelnétek? Arra aki számotokra a legkedvesebb ezen a földön. Egy napig csak ő számítana semmi más. Mit gondoltok, meglepődne ekkora figyelemtől? 

Képzeljetek csak el egy olyan világot, ahol figyelnek egymásra az emberek. Ugye tetszetős gondolat?:)  

 Nehéz elkezdeni. Lépten-nyomon visszafordulna az ember. Hogy miért? Mert félelmetes, hogy mostantól meg akarom osztani a gondolataimat. Felmerül a kérdés, vajon jól teszem? Mégis valami idevonzott a gép elé, s szeretem hinni azt, hogy minden okkal történik:) 

Miért kezdek blogolni? Bogarat ültettek a fülembe. Nem egy barátom blogol,s bizony néha-néha előfordult (az utóbbi időben egyre gyakrabban) ,hogy milyen szívesen osztanám meg én is egyik vagy másik gondolatomat, élményemet. Hiszen ahogy észrevettem, nekem az mindig segít. Hiszem, hogy olykor-olykor ti is tudtok majd. 

Szeretek írni. Megnyugtató. Elmerül az ember a gondolataiban, s órákon keresztül fel sem tud ébredni. Valóban, olyan mint egy éber-álom, s nem tudom, hogy vagytok vele kedves Olvasók, de én szeretek álmodni, álmodozni, ábrándozni. Tinédzserkori sajátosság:) 

Szóval döntöttem, elkezdek blogolni. Tartós lesz-e? A válasz az, hogy talán, de végleges:)Valahol el kell kezdeni. Elkezdem keresni az utam. Itt is.:)